#Sport

0 komment

Szexuális erőszak vádjával áll bíróság elé a Chelsea egykori tehetsége, akit még Cristiano Ronaldo is többre tartott magánál

Szexuális erőszak vádjával áll bíróság elé Fabio Paim a Chelsea korábbi labdarúgója. Az egykor szupertehetségnek kikiáltott, majd a futballt hátrahagyva felnőttfilmes karrierbe kezdett portugálról egy 20 éves egyetemista lány állítja, hogy betört a lakásába, majd megerőszakolta. Paim hamarosan nemi erőszakkal, rongálással és birtokháborítással áll bíróság elé, pedig egykor még Cristiano Ronaldo sajátjánál is fényesebb jövőt jósolt neki.
0 komment

Emberhátrányban húzta elő a győztes lapot a Bihar FC

Három bajnoki győzelem után a Román Kupában is folytatta sorozatát a Bihar FC, amely a C csoport második fordulójában 2–1-re nyert az FK Csíkszereda vendégeként október 27-én, kedd délután. A váradiak bátran futballoztak, és bár Florian Haită kiállítása után védekezésre kényszerültek, emberhátrányban is volt erejük megszerezni a győztes gólt. Erik Lincar csapata ezzel négy pontra növelte csoportbeli pontszámát, így az utolsó forduló előtt versenyben maradt a negyeddöntőbe jutásért. A Bihar FC…
0 komment

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk: Ismét nyert hazai pályán a Ferencváros, és felzárkózott a tabellán. Az Európa-ligában villogó, de főleg saját pályáján a bajnokságban dadogó zöld-fehérek az MTK után legyőzték a Paksot is, és a vesztett pontokat tekintve már vezetik a mezőnyt. A nyíregyháziak ellen 0–1-ről fordított az Újpest, a Debrecen pedig Felcsúton használta ki emberelőnyét a Puskás akadémia ellen. Minden, amit a labdarúgó NB I 12. fordulójáról tudni érdemes, öt oldalon.

Bejelentkezés vagy regisztráció