A Vasas a legutóbbi három meccsén nyeretlen az NB I-ben.
A magyar válogatott játékos lehet a taktikai változások nagy nyertese.
Mindkét magyar birkózó iráni ellenféllel szemben maradt alul.
Különleges okból maradt le klubja hivatalos csapatfotózásáról a magyar válogatott futballista.
+1 hasonló
Udvardy Panna viszont kiesett a nyitókörben.
+1 hasonló
Több mint ötven öltéssel kellett összevarrni.
A szurkolókkal korábban balhéző tréner érkezett a kispadra.
A Honvéd, az Újpest, a Debrecen és a Puskás Akadémia második csapata is győzött.
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk: Ismét nyert hazai pályán a Ferencváros, és felzárkózott a tabellán. Az Európa-ligában villogó, de főleg saját pályáján a bajnokságban dadogó zöld-fehérek az MTK után legyőzték a Paksot is, és a vesztett pontokat tekintve már vezetik a mezőnyt. A nyíregyháziak ellen 0–1-ről fordított az Újpest, a Debrecen pedig Felcsúton használta ki emberelőnyét a Puskás akadémia ellen. Minden, amit a labdarúgó NB I 12. fordulójáról tudni érdemes, öt oldalon.
Az európai elitligákban is marad még mérkőzés a hét első napjára.
A piros zászlóval is tarkított futamot Max Verstappen nyerte.
A torinóiak több helyzetet dolgoztak és megérdemelten győztek. A vendégek a 75. perctől tíz emberrel játszottk Marianucci kiállítását követően.
Kácsor Gréta kilenc gólig jutott a Minaur Baia Mare legyőzésekor.
Valtteri Bottas a falnak csapódott.
Edzői nyilatkozatok a DAC 2:0-s besztercebányai sikere után.
A magyar válogatott csapatkapitánya úgy érezte, hogy a pályán nem mindenki végezte maradéktalanul megfelelően a feladatát a mérkőzés egészén.
A VII. (AG Sport) liga és a VIII. ONLINESTAVBA liga hétvégi küzdelmeinek összefoglalója.
A DAC ezúttal is dominálta a mérkőzést, azonban sokáig csak egy gól jelentette a különbséget, mígnem Ramadan a 93. percben lezárta a mérkőzést.
No és a bíró is kritikán aluli volt, tiszta tizenegyestől fosztotta meg a Vörösöket.
A Ferencváros saját közönsége előtt 2-0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján.