#Sport
A magyar játékost két szettben győze le az előzetesen esélytelenebb Kaitlin Quevedo.
Durban mellett még Fokváros és Johannesburg volt versenyben.
Dér Heni és Tápai Szabina egyáltalán nem gondolkodott még azon, hogy mire költené a főnyereményt, ha ők lennének a november 9-én induló Hotel Blöff győztesei. Velük szemben Kiss Ádám és Tóth Edu már képzeletben el is költötte a pénzt, Pető Brúnó és Moh pedig biztosan elfeleznék a végső összeget.
A Debrecen labdarúgója már válaszolt is a Nemzeti Sport Facebook-oldalán a győztes gól ünneplése közben véletlenül fellökött fiúnak.
„Az emberi és a futballnagyság a pályán kívül is mérhető.”
Drámai véghajrát követően jutott tovább a Debrecen a labdarúgó-Magyar Kupában. Az élvonalbeli együttes a 92. percben még 2-1-es hátrányban volt a harmadosztályú Csepel otthonában, de így is fordítani tudott. A győztes gólt jegyző Kocsis Dominik az eufória hevében véletlenül elsodorta az egyik labdaszedőt, ám a lefújást követően emlékezetes módon kárpótolta a fiút.
A német hatodosztályban focizik, és raktárosként dolgozik.
A Real Madrid hivatalos közleményben kért bocsánatot a kínai néptől, amiért világsztár játékosa, Kylian Mbappé diktátornak nevezte Mao Ce-tungot.
+1 hasonló
Egy 20 éves fiatal életét mentették meg a Városmajori Szívklinika orvosai, miután összeesett egy edzőteremben, és újra kellett éleszteni. Magyarországon először alkalmaztak nála beültethető katéteres szívpumpát, majd sikeresen megoperálták.
A már biztos csoportelső magyar bajnok tét nélküli mérkőzést játszik Portugáliában.
Közös edzéssel, bemutatóval és a profi világbajnok Erdei Zsolt inspiráló történeteivel zárult a Provident Álombajnokság 2.0 ökölvívó programja. A kezdeményezés hátteréről és folytatásáról Boczán Viktor, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója, illetve a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnöke, Gáncs Kristóf beszélt az InfoRádióban.
Öt meccset játszanak villanyfénynél, a Puskás Akadémia Diósgyőrben, a Kisvárda Pécsen vendégszerepel, a legutóbb kupadöntős ZTE a bajnoki címvédő ETO-t fogadja.
Új szerepkörben köszöntheti a nézőket Matthesz Flóra az RTL képernyőjén: október 24-től a Fókusz műsorvezetői csapatát erősíti, ahol Barabás Évi mellett látható a képernyőn. Az új megbízatás mindemellett nem jelent búcsút a sport világától sem, így a műsorvezető a jövőben párhuzamosan látja el a Fókuszhoz kapcsolódó és a sporthoz kötődő feladatait. Flóra továbbra is az RTL+ Premium labdarúgó-Bajnokok Ligája-műsorainak műsorvezetője marad, vagyis a szórakoztató-információs magazin mellett a…
Hosszú betegség után 83 éves korában elhunyt Steer Antal.
Az Arsenal tizenegyesekkel esett ki a jóval esélytelenebb, az angol negyedosztályban szereplő Fleetwood Town ellen.
A Villarreal Gulácsi Péter nélkül gázolt át negyedosztályú ellenfelén, továbbjutott a Málaga, az Elche és a Rayo is.
A hírt a Salzburg labdarúgócsapata közölte hivatalos honlapján. A klub nem részletezte, hogy milyen
Újabb fejezet jöhet a világsztár sagájában.
Története során először lép pályára Azerbajdzsánban a Nagyváradi VSK U Raiffeisen kosárlabdacsapata, amely a FIBA Európa-kupa csoportkörének negyedik fordulójában a Neftchi Baku IK vendége lesz.
A mérkőzést október 28-án, szerdán 15 órától rendezik és FIBA Basketball Youtube-csatornája élőben közvetíti.
A Vörös Oroszlánok a 2026–2027-es idényben harmadszor mérkőznek meg a volt Szovjetunió valamelyik tagállamának csapatával, miután korábban a grúz BC Batumival és a lett VEF Rigával is…
A szovjet színekben versenyző nehézatlétáról a Tolna megyei Iregszemcsén nevezték el a 2013-ban alapított súlyemelő-akadémiát és sportiskolát.