#Sport
Nem mindennapi időjárási körülmények uralkodtak a térségben.
Baku, Bukarest, Míkonosz. A váradi kosárlabdázók elmúlt napjainak útvonala önmagában is fárasztónak tűnik, az utazások közé azonban három tétmérkőzés is jutott. Az azerbajdzsáni győzelemmel folytatódott a pontgyűjtés a FIBA Európa-kupában, a Rapid otthonában viszont vereség következett a bajnokságban. Most ismét a nemzetközi porondon kell helytállniuk, méghozzá a H csoport egyetlen veretlen csapatának vendégeként.
A november 3-án, kedden 19 órakor kezdődő találkozó a csoport rangadójának…
A tavalyi bajnok emberhátrányban fejezte be a mérkőzést.
Országos kötöttfogású birkózó-bajnokságot rendeztek a Csallóközben.
A sport szerelmesei ma is megtalálhatják számításukat, ha a képernyő elé ülnek, hiszen többféle sportág közül választhatnak.
Az FTC elnöke, Kubatov Gábor csapata Paks elleni sikere után jelentkezett a közösségi médiában. A Fradi első embere szerint a zöld-fehérek a bajnoki címért mennek a bajnokságban. Hozzátette: Borbély Balázs együttese szemet gyönyörködtetően szép játékkal győzte le a paksiakat.
Az argentin klasszis gólpasszával majd találatával fordított az Inter Miami.
Hirakava Rjó nem csak a debütálása miatt emlékszik majd a futamra.
Mind a négy erdélyi csapat jégre lépett a jégkorong Erste Liga legutóbbi, vasárnapi játéknapján.
Călărași adott otthont október 29–31. között az U15-ös korosztály kötöttfogású birkózó Román Kupájának. A Nagyváradi Bihorul Sportiskola–Gladiatorul szakosztályát egyetlen versenyző, Füzi Albert képviselte, aki az 57 kilogrammos súlycsoportban lépett szőnyegre. Nelu Sandu Pop tanítványa valamennyi ellenfelét legyőzte, így aranyéremmel zárta a viadalt. A szakosztály a közösségi oldalán méltatta a fiatal birkózó teljesítményét, és edzőjének, valamint a felkészülését segítőknek is gratulált.
A…
A Liverpool-Arsenal rangadó játékvezetőjét sem kímélték.
Közben az is kiderült, hogy betegség nehezítette az AEK dolgát a Panathinaikosz ellen elveszített rangadón.
Mindenki bocsánatot kért, a kínai állami televízió mégsem közvetítette a klub vasárnapi mérkőzését.
Az angol sajtó meglehetősen vegyesen értékelte a magyar játékos visszatérését a Liverpoolba a sérülése után.
Úgy tűnt, újabb különleges sportprojektben találta meg a következő kihívást az amerikai edző.
Az ausztrál női vízilabda-válogatottal olimpiai aranyérmet nyert, a csapat egy utolsó másodperces góllal verte meg az Egyesült Államokat.
Edzője szerint a veterán argentin érdemelte volna meg az Aranylabdát.
Pata már csak két pontra van a listavezetőtől, Ímely és Léva viszont ezúttal is pont nélkül maradt. Egy osztállyal lejjebb Bánkeszi fékezte meg az éllovas Egyházkarcsát, amelynek előnye egyetlen pontra olvadt, Udvard pedig öt góllal küldte haza Tardoskeddet. Alább a Nyugat-Szlovákiai IV. liga és az V. liga délkeleti csoportjának 13. fordulós eredményeit közöljük.
Hamar egyenlíthetett volna a Pool, ha tizenegyest kap az Arsenal ellen.
„Most már kiélvezhetjük az idény hátralévő részét.”