#Sport
A Debrecen 3-1-re győzött az emberhátrányban záró, a forduló előtt listavezető Puskás Akadémia otthonában a labdarúgó NB I 12. fordulójában, ezzel feljött a tabella harmadik helyére. A felcsúti együttes ebben az idényben továbbra sem szerzett pontot olyan találkozón, amelyen hátrányba került. A hajdúságiak a mérkőzés elejétől magukhoz ragadták az irányítást, és kétgólos sikerrel vitték el a három pontot a Pancho Arénából.
Az Érmihályfalvi Unirea 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Székelyhídi Sasok együttesét. Bár a tabella alapján a székelyhídiak valamivel esélyesebbnek számítottak, a két csapat rangadóin rendszerint háttérbe szorulnak az előzetes várakozások.
A mérkőzés elején a Sasok birtokolták többet a labdát, és több veszélyes támadást is vezettek, a hazaiak azonban gyors ellentámadásokkal próbáltak válaszolni. A vezető találatra egészen az első félidő utolsó percéig kellett várni.
Szénási Márk a szélen…
A tavaly nyáron kinevezett Mario Kovacevic 515 napig irányította a csapatot.
Ezzel a címvédő ETO FC Győr maradt a bajnoki tabella élén.
Az újonc galántaiaknak nem termett babér.
Orbán Viktor szerint Felcsút nem azért kapott kiemelt szerepet a magyar futballban, mert ő a településhez kötődik.
A felcsútiak egy héten belül másodszor kaptak ki hazai pályán, a Loki győzelmével a harmadik helyre ugrott a tabellán.
Újabb sikeres hétvégét tudhat maga mögött a Gaál Wrestling Team. A szabadfogású U13-as országos bajnokságot követően ezúttal kötöttfogásban mérettették meg magukat a klub fiatal birkózói a Nagymegyeren megrendezett szlovák bajnokságon. A Gaál Wrestling Team elsősorban a szabadfogásra specializálódott, így a kötöttfogású verseny külön kihívást jelentett a sportolók számára. A betegségek miatt több versenyző is kénytelen […]
Fordulatos és feszült rangadót játszottak a Pancho Arénában.
Döbbenetes sérülés borzolta a kedélyeket az észak-amerikai egyetemi amerikaifutball-bajnokságban. A játékvezető az egyik játékmegszakítás során megcsúszott a gyepen, és magával vitte az East Carolina védőjét. A szerencsétlen ütközés súlyos következménnyel járt: a 19 éves David Coleman Jr. lábtörést szenvedett a bizarr incidensben.
A magyar válogatottat is érinti a kialakult helyzet, miután tagja az elit mezőnyének.
Rájár a rúd a német rekordbajnokra.
Az elmúlt fél évszázad kerek évfordulós sikereire emlékeztek a Paralimpiai Legendák Estjén. Az esemény után Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke beszélt az InfoRádiónak a Los Angeles-i reményekről és a 2036-os budapesti olimpiai és paralimpiai rendezésről is.
A 36 éves mexikói klasszis 12 menetben egyhangú pontozással győzte le a francia Christian Mbillyt.
Számos magyar településnek van saját himnusza. Van, amelyiket a helyi kántor írta, másikat rockzenekar dolgozta fel, de olyan is akad, amelyiknek saját emléktáblája is van.
Az orosz a hatodik tornagyőzelmét ünnepelhette a WTA-sorozatban.
A felcsútiak újra az élre állnának, a debreceniek a dobogóra pályáznak.
Büszkeségből, fegyelemből és futballszenvedélyből sincs hiány a népszerű rádiós műsorvezető, Cooky családjában. A francia származású lemezlovas sosem csinált titkot abból, mekkora rajongója a játéknak, mostanra pedig a családi hagyomány új szintre lépett: kisfia, Kevin már két éve a Ferencváros korosztályos utánpótlásában bontogatja szárnyait. A büszke édesapa szerint a zöld-fehérek akadémiájára bekerülni gyerekként egy dolog, de utána bizonyítani is kell.
A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozat kitüntetést kapta Verrasztó Zoltán olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, edző és sportvezető a magyar úszósport hagyományainak és értékeinek több generáción átívelő őrzésében és továbbadásában, a sportág szakmai kultúrájának és örökségének gazdagításában vállalt meghatározó szerepe elismeréseként. A díjazott az InfoRádióban nemcsak az elismerés értékéről, hanem a pályafutásáról, a gyermekei sikereiről és a…
A Nemzeti Sport korábbi főszerkesztőjénél is a későbbi győztes Harry Kane került az első helyre.