#sztárvilág
Nem mindennapi túrán vett részt Rákóczi Feri, aki ezúttal quadra cserélte a motorját. A sivatagról mutatott hangulatos képeket a rádiós.
Megható bejegyzésben emlékezett meg édesanyjáról Rónai Egon: a műsorvezető éppen 25 éve veszítette el az anyukáját, aki mindössze 58 éves volt, amikor elhunyt. A személyes történetből az is kiderül, milyen élet jutott a művészfeleségként élő asszonynak, aki férje karrierjét és családját is minden mást háttérbe szorítva támogatta.
Heidi Klum idén is gondoskodott róla, hogy róla beszéljenek Halloweenkor. Az 53 éves szupermodell gyakorlatilag minden évben megbotránkoztatja az embereket különböző kosztümjeivel. Idén sem volt ez másképp, egy hatalmas, vérző, levágott kéznek öltözött, amely megtévesztésig hasonlított a saját bal kezére. A látványos jelmez elkészítése hónapokig tartott, a felöltésében pedig egy egész csapat segítette.
Mindenszentek és hallottak napján megemlékezünk azokról, akik már nincsenek közöttünk, de emlékük örökre velünk marad. A temetőkben nyugvó művészek, színészek, zenészek és közéleti személyiségek sírjai ma is őrzik a múlt nagyságait – és emlékeztetnek arra, hogy a maradandó érték az idő múlásával sem halványul el. Körbejártuk a temetőket, hogy megmutathassuk nagyjaink sírhelyét. A képeket mindenszentek előtt készítettük, sok elhunytunk síremlékén már akkor megjelentek az emlékezés virágai,…
Vona Gábor ironikus hangvételű Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állítólagos találgatásokra, amelyek szerint fizet Sapkás Piréznek azért, hogy a tartalomgyártó az ő kampányát segítse. A politikus határozottan cáfolta ezt az állítást, és azt írta, az egész történet álhír, amelyet érdemes tisztázni, mielőtt „nemzetközi botránnyá dagadna”.
Több száz ember életét változtathatja meg Varnus Xavér azzal, hogy nemrég megvette Tékes templomát. Az orgonaművész a tervek szerint rendbe teszi a 120 éves épületet, és itt is megrendezi a Mezőlakon, a másik tulajdonában lévő templomépületben már bevált Bach és Shakespeare Fesztivált. Xavér maga mutatta meg a Blikknek, hogyan néz ki az épület, és a helyi polgármesterrel közösen elárulták a terveiket is.
Solére nem volt könnyű helyzetben az X-Faktor mentori székében, de végül neki is összeállt a csapata, így eldőlt kiket visz magával tovább a tehetségkutató versenyben.
Hatalmas izgalmak és könnyfakasztó pillanatok közepette véglegesen összeállt Marics Peti csapata a Megasztárban: lezárult a válogató, így mostanra pontosan tudni, kik jutottak tovább az élő műsor felé vezető úton.
Két rendkívül fiatal versenyző lépett a Megasztár színpadára, és bár a produkció elején még tapintani lehetett a bizonytalanságot, az éneklésükkel végül teljesen megdöbbentették a mentorokat a stúdióban. Az előadás annyira magával ragadó és megható lett, hogy a zsűritagok szemébe könnyek szöktek, és állva ünnepelték a fellépőket.
Néhány nézőből felháborodást váltott ki az X-Faktor szombat esti adása, miután ByeAlex meglepően kíméletlen döntést hozott. A mentor sorra küldte haza a tehetséges énekeseket, miközben a helyei hosszan üresen álltak. A feszültség akkor hágott a tetőfokára, amikor két énekeslányt is elutasított, míg a nézők szerint jóval gyengébb produkciók továbbjuthattak a műsorban.
Meglepetésre egy szűkebb körben ismert tartalomgyártó, Sapkás Piréz nyerte meg az RTL sikerműsorát, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban évadát, méghozzá a korábbi luxusfeleség, Vasvári Vivien oldalán. A youtuber a 444-nek egy friss interjúban őszintén vallott arról, milyen súlyos belső dilemmát okozott a politikai hovatartozása miatt számára a szereplés.
Nemrég csodálatos elismerésben részesült Kovács István, Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Mivel hatvan éve végzett a színművészetin, gyémántdiplomával ismerték el a pályafutását, amelynek fontos pillanatairól kérdeztük és arról, hogyan tovább.
Molnár Andinak különleges élményben volt része: a táncpedagógus, táncművész közel 15 ezer ember között, két telt házas koncerten tolmácsolt a világhírű hegedűművész André Rieu-nek az MVM Dome-ban. Andi számára igazi mérföldkövet jelentett ez a nem mindennapi lehetőség, amiről lelkesen mesélt a Blikknek. Azt is elárulta, hogyan választották ki éppen őt a feladatra.
Ki ne ismerné a rocktörténelem egyik legmeghatározóbb, utánozhatatlan hangját, a Deep Purple legendás frontemberét, Ian Gillant, akinek sikolyai és dallamai évtizedek óta generációk vérébe ivódtak? Most azonban megdöbbentő és aggasztó hírek érkeztek a kultikus énekesről: hirtelen fellépő, súlyos egészségügyi vészhelyzet miatt azonnal kórházba kellett szállítani.
Nemcsak a színpadon, hanem a civil életben is bizonyítani akar Sánta László. A Madách Színház népszerű művésze negyven felett döntött úgy, hogy a biztos sikerek mellett több lábon szeretne állni, ezért belevágott valami teljesen újba: trénerként és coachként segíti a gazdasági élet szereplőit. Bár a színházat sosem hagyná el, a siker annyira megérintette, hogy még a könnyeit sem bírta visszatartani, amikor kiderült, felvették.
Harper Beckham annyira felháborodott az iskolája szigorú szabályán, hogy még édesanyját, Victoria Beckhamet is arra kérte, telefonáljon az intézménybe az érdekében. A 15 éves lány ugyanis nem mehetett sminkben órára, az egykori Spice Girl azonban nem volt hajlandó közbenjárni.
Az első magyarországi Big Brother emlékezetes figurája volt Popey, vagyis Szabadi István, aki azóta teljesen eltűnt a médiából. Mint a Blikknek most elmesélte, a családi cukrászdában dolgozik Szegeden, egyébként kick-box edzéseket tart, ami ki is tölti a mindennapjait. A nők kedvence volt, de jelenleg egyedül él, aminek el is mondta az okát.
Október 31-én ünnepelné 97. születésnapját Bud Spencer, a legendás olasz színész, akinek neve összeforrt a felejthetetlen pofonokkal, a humorral és a Terence Hill-lel közös kalandokkal. A filmjein generációk nőttek fel, a klasszikus vígjátékok pedig ma is rengeteg rajongót ültetnek a képernyők elé.
Október 31-én ünnepli 63. születésnapját Hollywood egyik legmegosztóbb, mégis legemlékezetesebb nevettetője, Rob Schneider. A kilencvenes és kétezres évek komédiáinak állandó arca, a fizikai humor nagymestere és a Saturday Night Live egykori fenegyereke hosszú évtizedek óta szállítja a rekeszizmokat próbára tévő pillanatokat. Bár a filmkritikusok ritkán kényeztették el dicsérő szavakkal, a közönség szívébe örökre beírta magát gátlástalan karaktereivel és szállóigévé vált bekiabálásaival.
Az elmúlt hónapok kellemetlenségei után minden tekintetben pozitív fordulatot vett Csík Laci élete. A zenészt korábban váratlanul érte, hogy a Megasztár egyik felfedezettje a sajátjaként adta elő az egyik slágerét a válogatón, ám időközben sikerült tisztázniuk a helyzetet, és a fiatal énekessel is rendezték a nézeteltérésüket. A közelmúltban ráadásul újabb szakmai sikernek örülhetett: a budapesti Akvárium Klubban telt ház előtt lépett színpadra, a közönség pedig kitörő lelkesedéssel fogadta.