#sztárvilág
Vona Gábor az első aktív politikus volt, aki szerepelt Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című reality műsorban. A Második Reformkor elnöke és a Jobbik volt vezetője a műsor 2026 őszén sugárzott évadában költözött be a kastélyba. Szereplése komoly visszhangot váltott ki mind a nézők, mind a játékostársak körében. Most elárulta, van egy másik politikus is, aki szívesen részt venne a játékban.
Hosszú évek óta nem nyilatkozott a magánéletéről, lapunkkal azonban kivételt tett Meszimerisz Krisztina. A legtöbben Curtis egykori párjaként ismerték meg, akivel 2019 augusztusában megszületett a közös gyermekük, Doncsi. A baba érkezése előtt össze is házasodtak, ám 2020-ban különváltak az útjaik. Krisztina először mesél az új párjáról, a mindent elsöprő szerelemről és a közös terveikről.
Gombos Edina és férje, Alberto az Ázsia Expressz hetedik évadának második kiesőjeként távoztak a versenyből, és bár a műsor után megosztott értékelésük szerint nem maradt bennük tüske a kiesés miatt, a forgatások alatt nyíltan beszéltek a műsorban tapasztalt negatív feszültségekről. A házaspár elárulta, hogy az embert próbáló dél-amerikai kalandot az utolsó pillanatig élvezték, és hálásak a szerzett élményekért. Ugyanakkor a háttérben zajló emberi játszmákról és néhány versenytársuk…
64 éves korában meghalt Juan Atkins, a detroiti techno egyik úttörője, akinek munkássága világszerte meghatározta az elektronikus tánczene fejlődését. A Model 500 néven is ismert zenészt egy mexikóvárosi hotelszobában találták eszméletlenül, majd kórházba szállították, ahol halottnak nyilvánították.
Míg Hollywoodban a MGM stúdió oroszlánja bömböl, nekünk csak Üvegtigris jutott. Ám hazai viszonylatban egyedülálló teljesítményt nyújtott a Rudolf Péter-Kapitány Iván alkotópáros „csúcsragadozója”. A Bujtor István-féle Ötvös Csöpi-filmek és Jancsó Miklós Kapa és Pepe párosa óta nem volt példa arra, hogy trilógiává terebélyesedjen magyar film. És nem mellesleg legenda lett belőle.
Véget ért a Sztárban sztár elődöntője, a közönség és a zsűri pedig meghozta azt a kegyetlen döntést, ami hétről hétre a legfeszültebb pillanatokat okozza a műsor során. Eldőlt, ki az, akinek a döntő kapujában kell távoznia az ország legnagyobb házibulijából.
Hihetetlenül izgalmas pillanatokat okozott ezen a héten is a Sztárban sztár a nézőknek. Az elődöntőben Ádám Szofi, Brasch Bence, Dr. Mátyás, Gudics Máté és Takács Nikolas versengett a fináléba jutásért.
A Sztárban Sztár vasárnap esti adásában ezúttal sem csak a versenyzők produkciói vonzották a tekinteteket. Lékai-Kiss Ramóna egy igazán különleges, Halloween ihlette szettel érkezett a zsűripultba: a pókhálómintás, áttetsző ruha merész és látványos választás volt.
Igazi showmanként érkezett a Sztárban Sztár vasárnap esti adásába Till Attila, akinek megjelenése alaposan eltért a megszokottól. A műsorvezető ezúttal egy különleges Halloween-jelmezben, hangsúlyos, fekete kontúrral kihúzott szemekkel hívta fel magára a figyelmet.
Brasch Bence el tudná képzelni, hogy Veréb Tomi vámpír. Az énekes halloween alkalmából válaszolt pár kérdésre.
Sáfrány Emese számára nem úgy teltek az anyaság első évei, ahogyan azt szerette volna. A munkájától ugyanis kisfia, Nolen születése után sem tudott teljesen elszakadni, aminek következtében sokszor a saját anyai élményeitől is megfosztotta magát. A híresség most őszintén beszélt arról, mennyire bánja, hogy nem tudott igazán elmélyülni az anyaság első időszakában.
Kereken 30 éve oszlott fel a ’90-es évek ikonikus duója, az FLM. Az egykori tinibálványok most úgy térnek vissza, ahogy soha nem is léteztek: a friss formációban Császár Előd mellett az egykori billentyűs, Hoffer Dani is mikrofont ragad.
A Kísértés című reality műsorban egyértelmű visszajelzést kapnak a párok arról, hogy megbízhatnak-e a párjukban, vagy sem. Vannak olyan párok, akik azért érkeznek a műsorba, hogy megerősítsék a kapcsolatukat, esetleg felülírjanak egy rájuk jellemző korábbi mintázatot. Ilyen például Bogi és Sanya párosa is, akik egyszer már szakítottak, mert Sanya kikacsintgatott a kapcsolatból, most viszont azért érkeztek a műsorba, hogy Sanya bebizonyíthassa Boginak: immár ő az első a számára és valóban…
Vajon mi lehet Agatha Christie titkának nyitja? Hogyan lehetséges, hogy közel ötven évvel a halála után is olvasók milliói veszik kézbe újra és újra a könyveit, történetei pedig folyamatosan újabb és újabb filmes és televíziós feldolgozásokat ihletnek? A krimi koronázatlan királynőjének népszerűsége szemmel láthatóan mit sem kopott az évtizedek alatt. A hivatalos Christie-honlap adatai szerint műveiből több mint kétmilliárd példányt adtak el világszerte, és több mint száz nyelvre fordították le…
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór sötét oldalának sajátos zenei világát ismét Budapestre hozza a BRUJERIA.
Szabó Simon a közösségi oldalán mutatott egy hangulatos halloweeni fotót, amelyen beöltözve láthatók a kedvesével, Balogh Edinával.
Különleges élményben lehet része a Neoton Família Sztárjai rajongótáborának: film készült a zenekar nagyszabású Finálé koncertjéről, és az országban több helyszínen megtartott bemutatót követően immár a hivatalos premier következett a programban a budapesti Lurdy Házban. A mozivásznon nemcsak a monumentális show legemlékezetesebb pillanatai elevenednek meg, hanem a kulisszák mögé is bepillanthatnak a nézők.
Magyarországon is meghonosodott a halloween ünnepe, aminek alkalmából sokan jelmezt húztak, hogy ijesztő kosztümökben búcsúztassák az októbert. Többek között Király-Virág Anita, Tolvai Reni vagy Gömöri András Máté is beöltözött, amiről szívesen posztoltak a közösségi oldalukon is.
Teljesen megváltoztatta az anyaság Megyeri Csillát. Az influenszer februárban adott életet a kislányának, Alessiának, aki azóta bearanyozza a mindennapjait. A korábban a karrierjére koncentráló édesanya ma már egészen másként látja a világot: a csillogó partik helyett az otthon nyugalma, a családjával töltött idő és a babázás jelenti számára az igazi boldogságot. A párja, Nicola Sarciá eközben már a következő gyermekről álmodozik, s egy kisfiúnak örülne igazán. Csilla nem zárkózik el a…
Megható sorokkal jelentkezett be közösségi oldalán Agárdi Szilvia. A súlyos betegséggel küzdő énekesnő jelenleg is kórházi kezelés alatt áll, ám a legnehezebb pillanatokkal sem kell egyedül szembenéznie: férje minden nap mellette van, és szeretetével támogatja őt.