#sztárvilág
Gudics Máté a legutóbbi adásban kiesett a Sztárban Sztárból, a döntőre azonban visszatér egy extra produkcióval Kovács Áronnal és Kohánszky Roy-jal együtt.
Megdöbbentő kulisszatitkokat osztott meg a hollywoodi filmipar sötét oldaláról a ma már 21 éves színésznő, Dafne Keen, aki alig tizenegy esztendősen robbant be a köztudatba Hugh Jackman oldalán a Logan – Farkas című produkcióban. A fiatal tehetség őszintén vallott arról, hogy a 2017-es film forgatását követő partikon már gyerekként, 11-13 éves korában kokainnal kínálták a felnőttek. Miközben ő maga határozott nemet mondott a bódító szerre, Hugh Jackman apai gondoskodással vigyázta minden…
Schumacher Vanda igazi világutazó, aki attól sem riad vissza, hogy egyedül vágjon neki a világ legtávolabbi pontjainak. Az évek során számtalan különleges élménnyel gazdagodott, ám a kalandjai nem mindig végződtek szerencsésen: többször is került már olyan életveszélyes helyzetbe, amelyből alig-alig jutott ki épségben. A kalandvágyó műsorvezető most újabb kihívás elé néz, ugyanis az Ázsia Expressz csütörtök esti adásában Henry Kettner oldalán csatlakozik a már versenyben lévő párosokhoz, hogy…
Szabó Gábor, vagy ahogyan az ország megismerte, Pumped Gabo 2015-ben, a Balaton Soundon készült, vírusként terjedő táncos videójával robbant be a köztudatba. A különleges táncmozdulataival és feltűnő megjelenésével pillanatok alatt az internet egyik legismertebb figurájává vált, a neve pedig hamar összeforrt a fesztiválozással és a gyúrós életmóddal. A művészneve első része, a „pumped” szó is erre az imázsra utal, hiszen angolul a felpumpált, bedurrantott izmokra asszociálhatunk róla.
Kéthetes Hajtóvadászat után véget ért A visszavágó – Kapj el, ha tudsz!, amelyben Frohner Fecót az utolsó pillanatban kapták el a célállomáson. A végén már Sebestyén Balázs nélkül menekülő Célpont még a megadott határidő előtt elérte a városligeti hőlégballont, ám felszállnia már nem sikerült vele, miután Puskás-Dallos Peti és Ember Márk utánaugrottak. Fecó már a ballon kosarában volt, így a két fél kétféle értelmezést adott arra, hogy szerintük ki nyerte valójában a játékot.
Egészen döbbenetes történetet elevenített fel Aurelio a börtönben töltött időszakából. A realitysztár 2022-ben rettegve vonult be a büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol az első napokban komoly félelmekkel kellett szembenéznie. Arra azonban aligha számított, hogy végül éppen azt a rabot kell majd németül tanítania, aki korábban megfenyegette.
Ördög Nóra őszintén beszélt az idő múlásáról, a női test változásairól és azokról a képernyős elvárásokról, amelyekkel a mindennapokban szembesülnie kell. László Lilla vacsora-talkshow-ja, a Legyen az! 3. évadának első vendégeként több személyes félelmét is megosztotta a TV2 műsorvezetője.
Megrázó veszteség érte az amerikai televíziós szakmát: ötvenéves korában életét vesztette Kimmarie Johnson, akit a nézők leginkább a Beverly Hills 90210 sorozatból, valamint a Hé, haver, hol a kocsim? című kultikus vígjátékból ismerhettek. A színésznő halálát szívproblémák okozták.
November 5-én ünnepli 51. születésnapját Németh Kristóf, akit egy egész ország zárt a szívébe a Barátok közt dörzsölt, de szerethető szívtiprójaként, Kertész Gézaként. Az RTL kultikus napi sorozata több mint két évtizeden keresztül ültette a képernyők elé a nézőket minden hétköznap este, de vajon ön mennyire emlékszik Gézára? Ebből a jeles alkalomból hoztunk most egy kvízt, amivel tesztelheti tudását.
A Zack és Cody élete a 2000-es évek egyik legmeghatározóbb televíziós sikere volt, ám a nézettségi rekordok és a globális rajongótábor ellenére a főszereplők szinte semmit sem láttak a sorozat utóélete nyomán befolyó bevételekből. Palvin Barbara férje, Dylan Sprouse a podcastjában, a Wildmen legutóbbi adásában idézte fel a Disney-korszakot egy egykori kollégájával, a Mr. Mosebyt alakító Phill Lewisszal, és döbbenetes részleteket árult el az anyagi háttérről.
Alig egy esztendeje talált egymásra a Házasság első látásra szereplőpárosa, Páli Juci és Lőrincz Ján, ám szerelmük máris a lehető legfájdalmasabb próbatételen ment keresztül. A házaspár a Ki vagy te valójában? című podcast műsorban tárta fel a kapcsolatuk kezdetének megrendítő részleteit.
Gáti Oszkár színművész, szinkronszínész neve is felbukkant a nyitottaktak.hu oldalon közzétett dokumentumokban. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) három iratot tett közzé vele kapcsolatban: a 6-os kartont, amelyen a beszervezést követően nyilvántartásba vett személyek adatait rögzítették, a korabeli számítógépes adattárként szolgáló mágnesszalagot, valamint a beszerzési dossziék nyilvántartására használt B naplót.
Továbbra sem szabadult meg a kínzó csuklásától Galla Miklós, aki másfél éve tartó, embert próbáló kálváriát él át. A humoristának a csillapíthatatlan tünetek még egy drága műtét után is megkeserítik a mindennapjait, és bár elmondása szerint háromból két problémától már sikerült megszabadulnia, még mindig nem lélegezhet fel teljesen. A pokoli panaszok ugyanis talán hónapokig is eltarthatnak.
Komoly fizikai próbatétel elé állította a szervezetét Ádám Szofi a Sztárban Sztár elődöntőjében, az énekesnő ugyanis gyengélkedve, betegen lépett a TV2 stúdiójának színpadára. A nehezített pálya ellenére nemcsak a döntőbe jutást harcolta ki, hanem az este egyik legemlékezetesebb pillanatát is ő okozta: a zsűri maximális negyven ponttal jutalmazta az egyik átváltozását.
Bár már betöltötte a 81. életévét, Soltész Rezső töretlen energiával és lendülettel készül a közelgő szegedi és budapesti koncertjeire. A népszerű énekes azonban kénytelen volt szigorú szabályokat bevezetni az életébe: a fertőzésveszélyes őszi-téli időszakban már nem ölelkezik a rajongóival, hogy megóvja egészségét és a hangszálait. A fellépésekre való felkészülés mellett ráadásul most újra gitárórákat vesz.
Hodász András egykori katolikus pap a közösségi oldalán az ügynökakták nyilvánosságra hozatala kapcsán osztotta meg gondolatait. Bejegyzésében arra figyelmeztetett, hogy az érintettek megítélésekor érdemes figyelembe venni azokat a körülményeket is, amelyek között egyeseket beszerveztek. Egy idős szerzetes történetét is felidézte, aki kispap korukban mesélt neki arról, hogyan próbálták megtörni a titkosszolgálatok.
Negyvennyolc éves korában elhunyt a népszerű brazil műsorvezető, Janaína Barbosa, miután súlyos allergiás rohamot kapott. A tévés, aki több helyi szappanoperában is szerepelt, a tragédiát megelőzően gyógyszert váltott, és egy új hatóanyag okozta a bajt. A kétgyermekes édesanya halálhírét volt férje jelentette be.
Újra időutazásra hívja a közönséget a Budapest Park és a Katona József Színház közös produkciója: 2027-ben ötödik alkalommal rendezik meg a Csinibaba Táncdalfesztivált. A különleges koncertszínházi előadás ezúttal a Hello Tourist! alcímet kapta, és az 1995 és 2005 közötti időszak magyar könnyűzenéjének legizgalmasabb pillanatait idézi fel. A szervezők a korszak sokszínűségét, furcsaságait és felszabadult hangulatát is megmutatják. Már az első részletek is ígéretesek, mutatjuk, mire számíthatnak…
John Goodman az elmúlt években elképesztő változáson ment keresztül: a 74 éves hollywoodi színész több mint 90 kilótól szabadult meg, és gyökeresen átalakította az életét. A korábban az alkohol és az evés rabjaként élő sztár ma már tudatosan ügyel az egészségére, ám a múlt árnyait nem volt könnyű maga mögött hagynia.
Az X-Faktor idei évadának élő adásai novemberben kezdődnek az RTL-en, miután a versenyzők sikeresen vették a válogatók és a tábor (székes fordulók) akadályait. A az amatőr tehetségek már gőzerővel készülnek az első élő show-ra, sőt, a továbbjutott énekesek már be is költöztek a közös X-Faktor házba. Kiderült, mennyibe kerülnek a jegyek az élő adásra, amennyiben személyesen szeretne szurkolni a kedvenceinek.