#sztárvilág
Schumacher Vanda igazi világutazó, aki attól sem riad vissza, hogy egyedül vágjon neki a világ legtávolabbi pontjainak. Az évek során számtalan különleges élménnyel gazdagodott, ám a kalandjai nem mindig végződtek szerencsésen: többször is került már olyan életveszélyes helyzetbe, amelyből alig-alig jutott ki épségben. A kalandvágyó műsorvezető most újabb kihívás elé néz, ugyanis az Ázsia Expressz csütörtök esti adásában Henry Kettner oldalán csatlakozik a már versenyben lévő párosokhoz, hogy…
Szabó Gábor, vagy ahogyan az ország megismerte, Pumped Gabo 2015-ben, a Balaton Soundon készült, vírusként terjedő táncos videójával robbant be a köztudatba. A különleges táncmozdulataival és feltűnő megjelenésével pillanatok alatt az internet egyik legismertebb figurájává vált, a neve pedig hamar összeforrt a fesztiválozással és a gyúrós életmóddal. A művészneve első része, a „pumped” szó is erre az imázsra utal, hiszen angolul a felpumpált, bedurrantott izmokra asszociálhatunk róla.
Kéthetes Hajtóvadászat után véget ért A visszavágó – Kapj el, ha tudsz!, amelyben Frohner Fecót az utolsó pillanatban kapták el a célállomáson. A végén már Sebestyén Balázs nélkül menekülő Célpont még a megadott határidő előtt elérte a városligeti hőlégballont, ám felszállnia már nem sikerült vele, miután Puskás-Dallos Peti és Ember Márk utánaugrottak. Fecó már a ballon kosarában volt, így a két fél kétféle értelmezést adott arra, hogy szerintük ki nyerte valójában a játékot.
Egészen döbbenetes történetet elevenített fel Aurelio a börtönben töltött időszakából. A realitysztár 2022-ben rettegve vonult be a büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol az első napokban komoly félelmekkel kellett szembenéznie. Arra azonban aligha számított, hogy végül éppen azt a rabot kell majd németül tanítania, aki korábban megfenyegette.
Ördög Nóra őszintén beszélt az idő múlásáról, a női test változásairól és azokról a képernyős elvárásokról, amelyekkel a mindennapokban szembesülnie kell. László Lilla vacsora-talkshow-ja, a Legyen az! 3. évadának első vendégeként több személyes félelmét is megosztotta a TV2 műsorvezetője.
A Zack és Cody élete a 2000-es évek egyik legmeghatározóbb televíziós sikere volt, ám a nézettségi rekordok és a globális rajongótábor ellenére a főszereplők szinte semmit sem láttak a sorozat utóélete nyomán befolyó bevételekből. Palvin Barbara férje, Dylan Sprouse a podcastjában, a Wildmen legutóbbi adásában idézte fel a Disney-korszakot egy egykori kollégájával, a Mr. Mosebyt alakító Phill Lewisszal, és döbbenetes részleteket árult el az anyagi háttérről.
Alig egy esztendeje talált egymásra a Házasság első látásra szereplőpárosa, Páli Juci és Lőrincz Ján, ám szerelmük máris a lehető legfájdalmasabb próbatételen ment keresztül. A házaspár a Ki vagy te valójában? című podcast műsorban tárta fel a kapcsolatuk kezdetének megrendítő részleteit.
Továbbra sem szabadult meg a kínzó csuklásától Galla Miklós, aki másfél éve tartó, embert próbáló kálváriát él át. A humoristának a csillapíthatatlan tünetek még egy drága műtét után is megkeserítik a mindennapjait, és bár elmondása szerint háromból két problémától már sikerült megszabadulnia, még mindig nem lélegezhet fel teljesen. A pokoli panaszok ugyanis talán hónapokig is eltarthatnak.
Bár már betöltötte a 81. életévét, Soltész Rezső töretlen energiával és lendülettel készül a közelgő szegedi és budapesti koncertjeire. A népszerű énekes azonban kénytelen volt szigorú szabályokat bevezetni az életébe: a fertőzésveszélyes őszi-téli időszakban már nem ölelkezik a rajongóival, hogy megóvja egészségét és a hangszálait. A fellépésekre való felkészülés mellett ráadásul most újra gitárórákat vesz.
Hodász András egykori katolikus pap a közösségi oldalán az ügynökakták nyilvánosságra hozatala kapcsán osztotta meg gondolatait. Bejegyzésében arra figyelmeztetett, hogy az érintettek megítélésekor érdemes figyelembe venni azokat a körülményeket is, amelyek között egyeseket beszerveztek. Egy idős szerzetes történetét is felidézte, aki kispap korukban mesélt neki arról, hogyan próbálták megtörni a titkosszolgálatok.
John Goodman az elmúlt években elképesztő változáson ment keresztül: a 74 éves hollywoodi színész több mint 90 kilótól szabadult meg, és gyökeresen átalakította az életét. A korábban az alkohol és az evés rabjaként élő sztár ma már tudatosan ügyel az egészségére, ám a múlt árnyait nem volt könnyű maga mögött hagynia.
Sipos Tamás, az Irigy Hónaljmirigy énekese nagy lelkesedéssel vágott bele az Ázsia Expressz kaland-realityjébe, ám hamar szembesült azzal, hogy a verseny sokkal nehezebb, mint azt korábban gondolta. Már az első napokban érzelmi hullámvasúton találta magát, és nem is próbálta elrejteni könnyeit. Elmesélte, hogy a feladást fontolgatta.
Ambrus Attila, akit a közvélemény leginkább a "Viszkisként" ismert meg, közel a hatvanhoz új fejezetet nyitott az életében, azt követően, hogy tíz év után véget ért a házassága. Bár a válás 2025 augusztusában hivatalosan is megtörtént, csak nemrég beszélt nyíltan a helyzetről. Volt feleségével, Rékával kulturált kapcsolatot ápolnak, és közösen nevelik két gyermeküket, a hétéves Annát és az ötéves Magort, akik az édesanyjukkal Bajára költöztek.
Várkonyi Judit, a Magyar Állami Operaház korábbi sajtófőnöke közel tíz év hallgatás után szólalt meg az intézmény körüli eseményekről, különösen Ókovács Szilveszter menesztése kapcsán. Bár elmondása szerint hosszú ideje nem foglalkozik az Operaház ügyeivel, egy, a főigazgatói fizetésen felül tartalomírásért felvett összeg híre annyira felháborította, hogy megtörte a csendet. Saját, 2017-es távozásának körülményeiről is őszintén beszélt, amelyet méltatlannak és megalázónak tartott.
A TV2 Csoport a Big Picture 2027 médiakonferencián ismertette legfrissebb eredményeit és a következő időszak fontos stratégiai bejelentéseit. Az öt éve piacvezető médiavállalat új műsorokkal, meghatározó képernyős személyiségekkel, tovább erősödő sportportfólióval és digitális fejlesztésekkel készül a jövőre, emellett bemutatta az emberi kapcsolódások fontosságára épülő CSR-kezdeményezését is.
Történelmi és nem mindennapi találkozó helyszíne volt a vatikáni Apostoli Palota: a jelenleg Olaszországban turnézó, 85 éves irodalmi Nobel-díjas amerikai legenda, Bob Dylan személyes magánaudiencián vett részt Őszentsége XIV. Leó pápánál. A világhírű énekes-dalszerző igencsak különös ruhában érkezett a szentatya elé, a szigorú vatikáni protokoll helyett ugyanis egy laza, fekete kapucnis pulóvert - a fejére húzva - viselt a vizit során.
Puzsér Róbert éles kritikával illette Molnár Áront, miután a színész a független sajtót kérte számon egy filmes díj elhallgatása miatt. A műsorában kifejtette, hogy a színész túlzottan sokat foglalkozik saját szereplésével, és ez már politikai aktivizmusának hitelességét is veszélyezteti.
Új műsor indult Peller Mariann-nal a Sláger FM-en Beszéljünk a pénzről címmel. A pénz mindannyiunk életének része, mégis az egyik legnehezebben megközelíthető téma. Hogyan befolyásolják a családból hozott mintáink a pénzügyi döntéseinket? Miért olyan nehéz beszélni a fizetésünkről, az anyagi nehézségeinkről vagy éppen a sikereinkről? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Peller Mariann új műsora, a Beszéljünk a pénzről, amely a Sláger FM-en debütált, a Raiffeisen Bankkal közös tartalmi…
November 5-én ünnepli a 94. születésnapját Vitray Tamás, a magyar televíziózás egyik legnagyobb alakja. A legendás televíziós csaknem hét évtizeden át volt meghatározó szereplője a hazai képernyőknek: generációk nőttek fel a műsorain, interjúin és közvetítésein. Bár ma már visszafogottabb mindennapokat él, a munka iránti kíváncsisága és az alkotókedve mit sem kopott. Újabb előadásokra készül, filmeket szerkeszt, és a YouTube-on is szeretné megmutatni, milyen műsorötletek vannak még a…
Záray Márta idén lenne száz, férje, Vámosi János pedig százegy éves. A legendás énekespár emlékét fogadott lányuk, Tücsök Mária, vagy ahogy mindenki ismeri, Tücsi őrzi és ápolja. A házaspár életét és örökségét felidézve Tücsi megható történeteket osztott meg a közös életükről és arról, hogyan váltak számára pótolhatatlan szülőkké.