#sztárvilág
Éveken át súlyos autoimmun betegséggel és pikkelysömörrel küzdött Young G Béci, akinek állapota hosszú időn keresztül megnehezítette a mindennapjait. Három évvel ezelőtt azonban egy különleges, csaknem 400 ezer forintba kerülő injekciót írtak fel neki, amely jelentős javulást hozott. A kezelés hatására a pikkelysömöre teljesen eltűnt, az ízületi fájdalmai pedig szintén enyhültek.
Hivatalos vizsgálati dokumentumok tártak fel megrázó részleteket a Breaking Bad – Totál szívás mindössze 34 éves korában elhunyt sztárja, RJ Mitte tragédiájáról. A jelentés megerősítette, hogy a cerebrális parézissel élő színész öngyilkosság következtében vesztette életét texasi otthonában. A népszerű sorozat Walter White Jr.-ját alakító tehetségre októberben találtak rá holtan, miután súlyos magánéleti válságba kerülhetett.
Hihetetlen kimondani, de már 14 éve annak, hogy Talán Attila megjelent a Megasztár 6. évadának színpadán. A szőke rocker azonnal a közönség egyik legnagyobb kedvence lett Radics Gigi mellett, így nem meglepő, hogy elmenetelt a műsor végéig. De hová lett azóta? Most végre újra jelentkezett! Mutatjuk, mit csinál...
Puskás-Dallos Petinél senki nem futott többet A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! adásaiban, aminek meg is lett az eredménye: a döntőre csatlakozó Ember Márkkal együtt az utolsó pillanatban elkapták Frohner Fecót, ezzel hivatalosan a Vadászok nyerték meg a játékot. Hogyan élte meg Peti a nagy pillanatot, a két hétig tartó Hajtóvadászatot?
Közel két évtizeddel ezelőtt komoly kellemetlenséget okozott Orbán Viktornak Koltai Róbert, aki úgy véli, a történtek is hozzájárulhattak ahhoz, hogy hosszú éveken át a mellőzött művészek közé tartozott, és végül Kossuth-díjban sem részesülhetett. A Jászai Mari-díjas színész ugyanis a Rádiókabaré egyik adásában figurázta ki a műsor vendégeként szereplő korábbi miniszterelnököt, aki meglehetősen rossz néven vette a történteket.
Az örökbefogadás lehetőségét fontolgatja Young G Béci és párja. Norina és a rapper már régóta szeretne második közös gyermeket, a természetes úton történő gyermekvállalásra azonban nincs lehetőségük, Norinának ugyanis egy korábbi daganatos megbetegedés miatt el kellett távolítani a méhét. A pár ennek ellenére nem adta fel a reményt, hogy hogy gyarapodjon a család.
Nem mindennapi koncertre készül a neves énekes-gitáros és tanár, Dévai Nagy Kamilla, aki vasárnap ünnepli egykori és jelenlegi tanítványaival Krónikás nevű zenedéjének 30. évfordulóját. Erre az alkalomra százan jönnek el gitárral a kezükben, hogy méltón emlékezzenek meg az intézményben töltött időről, illetve a jeles évfordulóról. A koncert különlegessége, hogy nemcsak gitároznak, hanem énekelnek is ennyien egyszerre, méghozzá templomban, amire idehaza még nem volt példa.
akinek munkássága elválaszthatatlanul összefonódott a MASZK Egyesület és a THEALTER nemzetközi színházi fesztivál történetével. A független színházi élet meghatározó alakja 59 évesen hunyta le örökre a szemét, halálának okát nem hozták nyilvánosságra. Katalin távozása hatalmas űrt hagy maga után a szegedi kultúrában is.
Nem mindennapi pillanatoknak lehettek szemtanúi az RTL Reggeli nézői, amikor Zsigmond Angi élő adásban fedte fel az ambiciózus karrierterveit. A 24 éves influenszer, aki az utóbbi időszakban sorra hódította meg a kereskedelmi csatorna szórakoztató műsorait, egyenesen a műsorvezetés világába kacsintgat – méghozzá éppen abba a reggeli műsorba tartana igényt a stafétára, ahol épp vendégeskedett.
A TV2 realityje, A Kísértés egyik legdrámaibb fordulataként Niki és korábbi párja, Milán kapcsolata alig két hét után zátonyra futott a szigeten. Bár párként érkeztek a thaiföldi kísértésbe, a lány végül a kísértő Dávid oldalán döntött a folytatás mellett, maga mögött hagyva addigi szerelmét. Noha Niki a napokban nyilvánosan beismerte, hogy a forgatás után hűtlen volt Dávidhoz, és ezért ment tönkre a kapcsolatuk, a történet háttere egészen mostanáig tisztázatlan maradt. A kísértő fiú azonban…
Hamarosan hallható a Ballag a katona új verziója, az R-GO klasszikus dalából ugyanis DR BRS és Gudics Máté készített új feldolgozást.
Alig néhány héttel a szeptember közepén elvégzett csípőműtétje után máris visszatért a közönség elé Ganxsta Zolee. A népszerű előadó operációját eredetileg korábbra tervezték, ám egy váratlan bakteriális fertőzés miatt a beavatkozást el kellett halasztani. Miután sikeresen túljutott a pótolt műtéten, a tőle megszokott szívóssággal vágott bele a gyógyulásba, amely meglepően gyors eredményt hozott.
Ritkán látni olyat a hazai televíziózásban, hogy egy képernyős nyíltan és élesen bírálja azt a csatornát, amelynek kiemelt műsorában éppen szerepel. Az Ázsia Expressz szerdai adása után azonban elszakadt a cérna a Séfek séfe mesterénél: Vomberg Frigyes a Facebook-oldalán fakadt ki a készítők ellen, azzal vádolva a műsor szerkesztőit, hogy tudatos manipulációval akartak gyűlölethullámot gerjeszteni ellene. A poszt azóta lekerült a közösségi média felületeiről.
Egy esztendő telt el azóta, hogy elhunyt Komjáthy György, a magyar rádiózás egyik legnagyobb alakja. A legendás műsorvezető 92 évesen távozott, ám szinte az utolsó pillanatig hű maradt élete nagy szerelméhez, a rádiózáshoz. Fia, Komjáthy Zoltán most megható személyes emlékeken keresztül idézte fel a műsorvezetőt, akit milliók ismertek és szerettek, számára azonban mindenekelőtt egyszerűen csak az édesapja volt.
Zavaros Eszter is távozott a Mokkából Proksa Szandra mellett, a TV2 reggeli műsorának jelentős átszervezésének következtében. Az elköszönők helyére érkezett a Mokkához visszatérő Liptai Claudia, Henry Kettner, valamint Holdampf Linda műsorvezetőként. Zavaros Eszter több mint egy év után a közösségi oldalán búcsúzkodott a stábtól.
Szabó P. Szilveszter veszi át a Madách Színház irányítását Szirtes Tamástól. A hivatalos bejelentés szerint a Jászai Mari-díjas színművész-rendező 2027. január 31-től tölti be a főigazgatói posztot. Megbízatása öt évre, 2032. december 31-ig szól. Szilveszter most Facebook-bejegyzésben reagált a hírre.
49 millió forint plusz áfa produceri díj illette meg Rákay Philip cégét a Most vagy soha! című filmért, emellett a produkcióból származó nettó bevétel egy részére is jogosulttá vált. Az Index által megszerzett szerződésből az is kiderült, hogy a producernek a korábbi nyilatkozatával ellentétben a film költségfelhasználásának ellenőrzése is a feladatai közé tartozott. A 4,7 milliárd forint állami támogatásból készült alkotás ügyében jelenleg költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz a NAV.
Az RTL tavalyi Big Picture konferenciáján jelentette be, hogy idén is új évaddal jelentkezik a népszerű sztárpár-show, a Nyerő Páros. Az idei szezon különleges, hiszen a műsor jubileumi, 10. évadát ünnepli. Már júniusban, az új évad forgatásakor kiderült, hogy több korábbi szereplő is visszatér, ezúttal új párjával, ám azóta nem érkezett friss hír a produkcióról – egészen mostanáig.
Az RTL és a TV2 közötti verseny a nézőkért az ünnepi időszakban mindig kiélezett, hiszen a karácsonyi műsorkínálat kulcsfontosságú a nézettségi versenyben. A Reszkessetek, betörők! visszaszerzése az RTL számára komoly előnyt jelenthet, hiszen a filmek évről évre stabilan vonzzák a nézőket a képernyők elé.
Akár ki vannak éhezve a legfrissebb divatra, akár nem, Jennifer Lawrence mostanában ontja magából a jobbnál jobb szetteket. A múlt héten New Yorkban Az éhezők viadala 36 éves sztárja az egyik legkényelmesebb - mégsem hanyag - szerelésében lépett utcára, amiben valaha látni lehetett. Egy 885 dolláros - körülbelül 288 ezer forintba kerülő - Almada Label cipzáras felsőt viselt sportos melegítőnadrággal. Ez a gyűrődésmentes fazon láthatóan sok fiatal mellett Lawrence kötelező darabja is egyben,…