#Vélemény

0 komment

Változó felhőzet – Szénási Sándor jegyzete

Van az a kép, amin az éppen Párizsba szökött Orbán ül a hotel előtti asztalnál, ahol aztán elkezdenek felszaporodni az idén megbukó fél- és egész diktátorok, vagy „csak” diktatúrára vágyók. A fotót Bojár Iván András tette közzé a Facebookon. A cringe arcok között akad, aki több kategóriát is átfed, és van, akivel kapcsolatban a bukás félig igaz, félig nem, viszont nekünk nagyon jóleső így is.
0 komment

A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is

A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is. Az amerikai elnöknek tulajdonított politikai ösztön már-már mitikus erőként volt jelen éveken át a közéletben. A félidős választások után a republikánusoknak nemcsak a vereséget kell feldolgoznunk, hanem azt a tényt is, hogy a király meztelen.
0 komment

Megszüntették az eljárást, majd visszahelyezték Szolnokra a katonanő által feljelentett ezredest

Évek óta húzódik annak a szolnoki jogász tisztnek az ügye, aki bepanaszolta, majd feljelentette egykori felettesét, amiért ő akarata ellenére közeledett hozzá. A nyár végén az ezredes ellen zajló büntetőügyet megszüntették, és november elsejével vissza is helyezték Szolnokra. A katonanő a Honvéd Vezérkartól és a Sándor-palotától sem kapott segítséget. 
0 komment

Parászka Boróka Feledy Botondról: Ezen az átkozott, korrupcióval elhavazott vidéken végtelenül hosszúak az árnyak

Az új rendszer snájdig szakértője akkor szegődött Lázár Jánoshoz, amikor az Budapest és Belgrád között építette az EU-ellenes szövetség hídfőállását. Meddig fejthető vissza a felelősség láncolata? És kinek hihetünk a nyilvánosságban?
0 komment

Kerek perec kimondta véleményét az ország, amelyet minden idők legnagyobb hackertámadásával vádolt meg az FBI

Észak-Korea jelenleg nem látja értelmét annak, hogy tárgyalóasztalhoz üljön az Egyesült Államokkal – jelentette ki Kim Jodzsong, az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun húga. A magas rangú politikus emellett határozottan visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint Phenjan állna a Binance kriptotőzsdét ért, több mint 6 milliárd dolláros lopás mögött.
0 komment

Van remény a talpra állásra

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2026 III. negyedévében a nyers és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,5%-kal múlta felül az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,1%-kal bővült. Az első három negyedévben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és…
0 komment

Bizalomvesztés – Józsa Márta jegyzete

Van-e valami bűne? Állítólag ezt a kérdést is felteszik azoknak, akiket fontos állami feladatra castingolnak. Nem tudni, ki és miben érezte magát vétkesnek a szereposztó meghallgatások hosszú során, és azt sem, hogy vannak-e bocsánatos, kevésbé bocsánatos és megbocsáthatatlan bűnök, amelyek alkalmassá, kevéssé alkalmassá, vagy alkalmatlanná tesznek a nemzet szolgálatára. Nagy kérdés az is, hogy e zaklatott politikai rendszerben mikorra sikerül némi közbizalmat teremteni, na meg, hogy Lázár…

Bejelentkezés vagy regisztráció