A kommunista hatalom halálos ítéletekkel, évtizedes börtönbüntetésekkel, kényszermunkával és vagyonelkobzással torolta meg a magyar forradalom hatásaként az országban fellépő bármilyen megnyilvánulást. A megtorlások egyetemistákat, munkásokat, értelmiségieket, lelkészeket és fiatalokat egyaránt sújtottak, Bihar megyében pedig az érmelléki magyar közösség vezető rétegét is megpróbálták megtörni. A hatóságok már 1956 őszén felléptek a diákmegmozdulások ellen. Október 24-én a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola hallgatói gyűlésen fogadtak el ötpontos követelést. A kezdeményezőket még decemberben hét-hét év fegyházra ítélték. Október 30-án a temesvári Műszaki Egyetemen tartottak nagygyűlést, ahol memorandumot és tizenkét pontos követelést fogalmaztak meg. A főként román egyetemisták által szervezett megmozduláson 2500–3000 diák vett részt, közülük sokakat őrizetbe vettek. Az év végén 31 egyetemistát és egy tanársegédet ítéltek el. A vádlottak között egyetlen magyar hallgató volt, a nagyváradi Nagy László, aki négy év fegyházbüntetést kapott, akárcsak a német Friedrich Barth. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen egy önálló diákszövetség alapszabályzatának megfogalmazása miatt négy bölcsészhallgatót tartóztattak le. 1957-ben az egyetem magyar irodalmi tanszékének három tanársegédje, Dávid Gyula, Lakó Elemér és Varró János is a hatóságok célkeresztjébe került, később pedig újabb hallgatókat, köztük Páskándi Gézát tartóztatták le. Az eljárások egy olyan politikai folyamat részei voltak, amely végül a magyar felsőoktatás önállóságának felszámolásához vezetett. Szolidaritás a magyar forradalommal Erdély több településén alakultak olyan csoportok, amelyek a magyar forradalommal vállaltak szolidaritást, vagy a romániai politikai változások lehetőségét mérlegelték. A hatóságok ezekre is rendkívüli szigorral csaptak le. A mindössze hat tagból álló szilágysomlyói csoportot egyik tagjuk árulta el. A hatóságok lecsaptak a Kis-Küküllő mentén működő csoport tagjaira is, akik a gyalukúti hőerőműben dolgozó munkások voltak. Röplapok terjesztéséért két vádlott húsz-húsz év börtönt kapott, társaikat tizenöt, illetve hat évre ítélték. Fodor Pál és társai az erdélyi magyarság jogfosztottságára próbáltak megoldást találni, de elképzeléseik a viták szintjén maradtak, konkrét akciók nem történtek. A fővádlottat mégis huszonöt év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, a csoport többi tagja – köztük Csiha Kálmán református lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület majdani püspöke – tíz, illetve tizenöt év fegyházbüntetést kapott. Dobai István, a Bolyai Egyetem jogi karának tanársegédje és nyolc társa az erdélyi kérdés rendezésére az ENSZ-hez intézendő memorandum tervezetét készítette elő. A Kolozsvári Katonai Törvényszék 1957 novemberében Dobait és Varga Lászlót életfogytiglani kényszermunkára ítélte, a többi vádlott pedig öt és huszonöt év közötti büntetést kapott. A megtorlás 1958-ban tovább erősödött. Petru Groza halála, a szovjet csapatok kivonása Romániából és a román–magyar államközi kapcsolatok alakulása egyaránt hozzájárult ehhez. A Kádár János és Kállai Gyula vezette magyar delegáció romániai látogatásán ugyanis Budapest dicsérte Románia nemzetiségi politikáját. A román vezetés ebből arra következtetett, hogy szabadabban folytathatja asszimilációs politikáját. Megkezdődött a Bolyai Egyetem beolvasztása, majd a magyar iskolahálózat önállóságának felszámolása, miközben újabb koncepciós perek indultak. Szoboszlay Aladár nevéhez fűződik a korszak egyik legnagyobb szabású kommunistaellenes szervezkedési pere. Az 1958. május 18. és 30. között zajló eljárásban mintegy kétszáz embert hurcoltak meg, ötvenhatot elítéltek. Tizenegy vádlottat halálra ítéltek, tízen végre is hajtották az ítéletet, köztük Szoboszlay Aladáron is. A többi 46 vádlott összesen 1300 évnyi börtönbüntetést kapott. Az Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség ellen indított perben 77 embert ítéltek súlyos fegyházbüntetésre és kényszermunkára. A letartóztatások 1958 augusztusától 1959 februárjáig tartottak. A Bethánia Egyesület vallási mozgalom tagjait szintén összeesküvéssel vádolták meg. A per tizenkilenc vádlottjára összesen 288 év börtönbüntetést szabtak ki, a legkeményebb büntetést, huszonkét év fegyházat Visky Ferenc lelkipásztor kapta. Katonai törvényszéki per Nagyvárad-Velencén Bihar megyében az 1956-os forradalom utáni megtorlások egyik legkegyetlenebb fejezete az érmelléki magyarokat sújtó katonai törvényszéki per volt. Az ítéletet 1958. október 4-én hirdették ki, a tárgyalást pedig a váradvelencei kultúrházban tartották. A perben Macskási Pál hadbíró, a korabeli katonai törvényszéki megtorlások egyik hírhedt alakja játszott meghatározó szerepet. Három település református lelkészeit és tekintélyes lakóit állították bíróság elé. Érmihályfalváról tizenhét embert ítéltek el. Sass Kálmán református lelkészt és dr. Holló István tanárt kivégezték, a többiek többsége huszonöt év börtönbüntetést kapott. Érolasziból öt embert ítéltek el. Balaskó Vilmos református lelkész halálos ítéletét később életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták, társai huszonöt évet kaptak. Biharvajdáról kilenc embert – köztük Virágh Lajos református lelkészt – húsz, illetve harmincöt év börtönre ítélték. A romániai megtorlások mértékét jól érzékelteti az alábbi összehasonlítás. Magyarországon, ahol a forradalom idején tényleges fegyveres harcok folytak, a forradalom leverését követő megtorlások során az elítéltek átlagosan két év és egy hónap börtönbüntetést kaptak. Romániában ezzel szemben az átlagos büntetés hat év és két hónap volt. A halálos ítéleteknek, a hosszú börtönbüntetéseknek, a vagyonelkobzásoknak és a magyar közösség vezetői ellen indított pereknek az volt a céljuk, hogy felszámolják a politikai ellenállást, megfélemlítsék a közösséget és meggyengítsék intézményi önállóságát. De hetven év távlatából elmondható, hogy nem értek célt, mert a szenvedések ellenére az erdélyi magyarság ma is él, ma is emlékezik a mártírokra, és ma is él benne a szabadság vágya. Szabadságra Vágyó Ifjak: a diákokat sem kerülte el a megtorlás A megtorlás a nagyváradi magyar diákokat sem kerülte el. Az egykori premontrei – akkor Klasszikus Magyar Vegyes Líceumként működő –, ma Mihai Eminescu Főgimnázium diákjai hozták létre a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét. A több száz tagot számláló csoport Bihar, Szatmár és Szilágy megyére, sőt a Székelyföldre is kiterjedt. Tagjai a magyarországihoz hasonló megmozdulást akartak előkészíteni, röplapok terjesztését és szabotázsakciókat terveztek. 1959–1960-ra a szervezet elvesztette aktualitását, tagjai fokozatosan lemorzsolódtak, ennek ellenére a hatóságok 1960 őszén elkezdték a volt tagok begyűjtését. A per három tárgyalási szakaszban zajlott 1961. szeptember 15. és december 15. között. A 259 letartóztatott közül a források eltérő adatai szerint 57 vagy 60 embert ítéltek el. A büntetések három és huszonöt év között mozogtak.