Az utolsó pillanatban úszott el a Sepsi győzelme

Elolvasom a forrásnál · Bihari Napló ↗ Link másolása
A Sepsi OSK a Galaci Oțelul ellen mérkőzött meg idegenben a labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában. Az összecsapáson a galaciak kezdeményeztek többet az első félidőben, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani. A Sepsi a játékrész hajrájában veszélyeztetett, előbb Doru Andrei távoli lövését védte Cosmin Dur-Bozoancă, majd Daniel Vîrtej fejese a kapufán csattant. A háromszékieknek ráadásul kényszerű cserét is végre kellett hajtaniuk, a megsérült, korábban a Bihar FC-ben is megforduló Bogdan Vătăjelu helyére Fábio Vianna érkezett. A szünet után már kiegyenlítettebbé vált a játék, a sepsiszentgyörgyiek pedig a 68. percben megszerezték a vezetést, miután Vianna pontos indítását Dimitri Oberlin váltotta gólra (0–1). A Sepsi ezt követően sokáig megőrizte előnyét, a hosszabbításban azonban egy szöglet utáni kavarodás során a székelyföldiek hátvédje, Gustavo Cascardo kézzel ért a labdához. Florin Andrei játékvezető büntetőt ítélt, amelyet Pedro Nuno értékesített, beállítva az 1–1-es végeredményt. A döntetlennel a Sepsi immár öt, az Oțelul pedig nyolc bajnoki mérkőzés óta nyeretlen. A háromszékiek 14 forduló után 15 ponttal a tabella 11. helyén állnak, legközelebb november 8-án, vasárnap 16 órától a Voluntari FC-t fogadják hazai pályán.

Ugyanerről máshol 1 cikk

A Sepsi OSK a Galaci Oțelul ellen mérkőzött meg idegenben a labdarúgó Szuperliga 14.

Még nincs komment

Bejelentkezés vagy regisztráció