A Margittán született, 2025. augusztus 19-én elhunyt Pető Zoltán a város kulturális életében vállalt szerepével, valamint az Ady Endre 15 versére komponált, Lennék valakié című szimfóniájával vált ismertté. A darab színpadra állításához a zeneszerző egy szlovákiai szimfonikus zenekarral, valamint több olyan művésszel és partnerrel működött együtt, akik a romániai, szlovákiai és magyarországi előadások megszervezésében vettek részt.
„Pető Zoltán (1975–2025) felrajzolta Margitta nevét a kortárs zeneművészet térképére. Szimfonikus zenekarra hallotta meg Ady Endre verseit és alkotott egy nagyívű darabot. Eddig több mint ötezren tapsoltak a koncertnek Nagyváradtól Kassán át Pozsonyig”
– fogalmaznak a Tündérkert Művészeti Fesztivál közösségi oldalán. Nagyváradon a zeneművet 2022-ben hallhatta a közönség, amely előadás a romániai ősbemutatónak számított.
Pető Zoltán posztumusz díszpolgárrá avatásának kezdeményezését ez év szeptemberben nyújtotta be a polgármesteri hivatalhoz a helyi közösség nevében Tudor Oros.
Pető Zoltán kolozsvári tanulmányai befejezése után visszatért Margittára, ahol aktívan hozzájárult a helyi kulturális élet fejlődéséhez. Fontos kezdeményezései közé tartozott a Pozeon Ifjúsági Egyesület megalapítása, amelynek keretében rendhagyó színházi előadásokat, progresszívrock-koncerteket és más művészeti rendezvényeket szervezett. Az egyesületen keresztül jótékonysági kezdeményezésekben is részt vett: többek között orvosi berendezéseket adományozott, és ajándékokat vitt a nagyváradi Dr. Gavril Curteanu Városi Kórházban ápolt gyermekeknek.
„Azok az értékek, amiket Zoli adott ennek a városnak, nem szűntek meg az ő távozásával. Tovább élnek minden gitárakkordban és szaxofondallamban, minden, a Pozeon által szervezett eseményben, és azoknak az embereknek az emlékezetében, akiket megérintett jósága és zsenialitása”
– fogalmazott Demián Zsolt polgármester.
Még nincs komment
KKOMMENTER.HU
Hírek 47 forrásból egy helyen. Lépj be, és szólj hozzá, szavazz, kövess másokat.
Margitta posztumusz díszpolgára lett Pető Zoltán zeneszerző
Még nincs komment