Tervezet: lakbértámogatást és utazási kedvezményt kaphatnak a fiatalok

Elolvasom a forrásnál · Bihari Napló ↗ Link másolása
A szenátushoz benyújtott törvényjavaslat szerint a 18–29 éves fiatalok Bukarestben és Kolozsváron havi 600, Nagyváradon, Temesváron, Brassóban, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Jászvásáron, Konstancán és Krajován 500, az ország többi településén pedig 400 lej lakbértámogatást kaphatnának. A támogatást legfeljebb 36 hónapig folyósítanák, ami Nagyváradon összesen 18 ezer lejt jelenthetne, a lakhatási és utazási kedvezmény pedig együttesen is igényelhető lenne. Kik lennének jogosultak? A lakbértámogatást azok a 18–29 éves fiatalok igényelhetnék, akik teljes munkaidőben dolgoznak, nettó havi fizetésük nem haladja meg a 4000 lejt, és legalább hat hónapra szóló, az adóhatóságnál bejegyzett bérleti szerződéssel rendelkeznek. Feltétel lenne az is, hogy a bérelt lakásban legyen a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük, továbbá ne rendelkezzenek saját lakással, ne éljenek szociális, szolgálati vagy államilag támogatott bérlakásban, és más lakhatási támogatást se kapjanak. A bérelt ingatlan nem tartozhatna a házastársuk vagy negyedfokig terjedő rokonságuk tulajdonába. Féláron utazhatnának a munkavállalók A tervezet 50 százalékos kedvezményt biztosítana a helyi és nagyvárosi térségi közlekedési bérletekre, valamint a munkába járáshoz használt vasúti bérletekre is, ugyancsak a legfeljebb 4000 lejes nettó fizetésű fiataloknak. Kivételesen a részmunkaidőben dolgozó, tanulmányaikat akkreditált intézményben folytató fiatalok is jogosultak lehetnének mindkét támogatásra, esetükben a jövedelemhatárt a munkaidő arányában számítanák ki. Ugyanarra a lakhatási vagy utazási költségre más állami támogatás nem lenne igénybe vehető, a kedvezmények költségeit pedig az állami költségvetés fedezné. A javaslat egyelőre nem hatályos, alkalmazásához parlamenti elfogadásra, államfői kihirdetésre és a végrehajtási szabályok kidolgozására van szükség.

Még nincs komment

Bejelentkezés vagy regisztráció