A romániai nyugdíjrendszer második pillére (Pilonul II) a munkavállalók jelentős része számára kötelező magánnyugdíjrendszer, amelyben az állami nyugdíjjárulék egy része személyes számlára kerül, és az évek során befektetési hozammal gyarapodhat. Aki szeretné megtudni, mekkora ös - szeget takarított meg eddig, annak először azt kell tisztáznia, melyik magánnyugdíjalaphoz tartozik, ezt pedig a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) honlapján elérhető data.asfromania.ro/scr/adeziuniFP online kereső segítségével teheti meg. A felületen a vezetéknevet, a keresztnevet és a személyi számot (CNP) kell megadni, majd az adatkezelési feltételek elfogadása után a keresés gombra kattintani. Amennyiben az illető szerepel a nyilvántartásban, a rendszer azonnal megmutatja, melyik nyugdíjalaphoz tartozik.
Fontos azonban, hogy az ASF keresője nem a felhalmozott pénzösszeget mutatja meg, hanem az alapkezelő azonosítására szolgál, a tényleges egyenlegről pedig már az adott társaságnál lehet érdeklődni. Az alapkezelők évente egyszer, legkésőbb május 15-ig kötelesek ingyenes tájékoztatást küldeni minden résztvevőnek az előző év december 31-i számlaegyenlegéről, amely tartalmazza a megtakarítás értékét és a befektetési egységek számát.
Az értesítés postai úton vagy elektronikus formában érkezhet, aki viszont nem kapott ilyet, annak érdemes ellenőriznie, hogy az alapkezelőnél helyesek-e az elérhetőségei. A legfrissebb egyenleg közvetlenül az alapkezelőtől kérhető le, a befizetett járulékok pedig az országos nyugdíjpénztár (CNPP) személyes online felületén is ellenőrizhetők.
A magánnyugdíjszámlára jelenleg a társadalombiztosítási járulék alapjának 4,75 százaléka kerül az általános szabály szerint, ami nem jelent külön levonást a fizetésből, hiszen a munkáltató által egyébként is visszatartott nyugdíjjárulék egy részét irányítják át a magánnyugdíjalaphoz. Egy havi bruttó 6000 lejes fizetés esetében ez 285 lejt jelent havonta, vagyis egyetlen év alatt 3420 lej kerülhet a számlára, amennyiben a fizetés és a járulékalap változatlan marad.
Akkor is lehet magánnyugdíjunk, ha nem választottunk
Sokan azért nem tudják, hol van a magánnyugdíjuk, mert soha nem írtak alá tudatosan szerződést valamelyik alapkezelővel, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne rendelkeznének megtakarítással.
A 2004/411-es törvény alapján ugyanis azokat, akiknek kötelező volt belépniük a rendszerbe, de négy hónapon belül nem választottak maguknak nyugdíjalapot, automatikusan, véletlenszerű besorolással rendelték valamelyikhez. Az alapkezelőnek a besorolásról kapott értesítést követő 30 napon belül írásban kellett tájékoztatnia az érintettet, az évek során azonban sokan elfelejthették, melyik társasághoz kerültek, vagy a lakcímváltozás miatt nem jutottak hozzá a későbbi értesítésekhez.
A számlán felhalmozott összeg ugyanakkor nem vehető fel tetszőleges időpontban, a kifizetéshez a törvényben meghatározott feltételeknek kell teljesülniük, így elsősorban az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzésekor, illetve meghatározott rokkantsági esetekben nyílik lehetőség a pénzhez jutni.
A jelenlegi szabályozás szerint a jogosult egy összegben vagy legfeljebb öt évre elosztva is kérheti a megtakarítás kifizetését, részletfizetés esetén pedig a havi összegnek az utolsó részlet kivételével legalább 500 lejnek kell lennie.
A magánnyugdíj egyik fontos sajátossága az is, hogy a személyes számlán felhalmozott megtakarítás örökölhető, vagyis a számlatulajdonos halála esetén az arra jogosult örökösök igényt tarthatnak a pénzre. A megtakarítás aktuális értéke ugyanakkor nem feltétlenül egyezik meg a ténylegesen kézhez kapott összeggel, mert a kifizetésnél a jogszabályban előírt levonások, illetve adott esetben banki vagy postai költségek is felmerülhetnek.
Megváltoztatható a magánnyugdíjalap? Aki elégedetlen jelenlegi alapkezelőjével, vagy másik társaságra szeretné bízni a megtakarítását, annak lehetősége van átlépni egy másik, a második pillérhez tartozó nyugdíjalapba, az átvitel pedig a már felhalmozott pénzre és a későbbi befizetésekre egyaránt vonatkozik. Az eljárást az újonnan kiválasztott alapkezelőnél kell kezdeményezni, ahol új csatlakozási nyilatkozatot kell aláírni, majd a jelenlegi alapkezelőt írásban értesíteni a döntésről. Az értesítéshez az új csatlakozási dokumentum másolatát és az érvényes személyazonosító okmány másolatát is csatolni kell, az átlépés pedig a szükséges ellenőrzések és a pénz átutalása után válik véglegessé. Az alapváltás előtt ugyanakkor érdemes tájékozódni a lehetséges költségekről, mert ha valaki a jelenlegi alaphoz történő csatlakozásának érvényesítésétől számított két éven belül lép át máshová, a társaság bizonyos esetekben a megtakarítás nettó értékének legfeljebb 5 százalékát is levonhatja. A pontos mértéket az adott nyugdíjalap szabályzata tartalmazza, és vannak olyan helyzetek is, amikor a levonás nem alkalmazható. Mivel az alapkezelők befektetési eredményei és költségei eltérhetnek egymástól, a váltás előtt nemcsak a korábbi hozamokat, hanem a feltételeket is célszerű összehasonlítani, hiszen a döntés hosszú távon befolyásolhatja a nyugdíjba vonulásig felhalmozott összeget.
Még nincs komment
KKOMMENTER.HU
Hírek 47 forrásból egy helyen. Lépj be, és szólj hozzá, szavazz, kövess másokat.
Ellenőrizhető a magánnyugdíjszámlán felhalmozott összeg
Még nincs komment