A légitársaság október elején állította le menetrend szerinti járatait, és azóta másodszor halasztja el azok újraindítását. A korábbi tervek szerint november 15-én indult volna újra a forgalom, most azonban az év végéig meghosszabbították a felfüggesztést.
Az AnimaWings november 3-án, kedden a honlapján közzétett tájékoztatásában közölte, hogy a Bukaresti Törvényszék október 28-án elrendelte az Anima Wings Aviation S.A. fizetésképtelenségi eljárásának megindítását.
A társaság működésére és tartozásainak rendezésére vonatkozó intézkedésekről az eljárás keretében, a bíróság által kijelölt vagyonfelügyelő felügyelete mellett döntenek.
A Nagyvárad és Bukarest közötti légi összeköttetést ugyanakkor más légitársaságok továbbra is biztosítják. A HiSky napi járatokat ütemezett be a fővárosba, a TAROM pedig bejelentette, hogy gyakrabban közlekedtet nagyobb befogadóképességű repülőgépeket ezen az útvonalon.
Még nincs komment
KKOMMENTER.HU
Hírek 46 forrásból egy helyen. Lépj be, és szólj hozzá, szavazz, kövess másokat.
Meghosszabbította a járatok felfüggesztését az AnimaWings – Nagyvárad is érintett
Még nincs komment