Tevékenységi beszámolójában Szabó Géza leköszönő elnök felidézte, hogy jelenlegi formájában az RMKT nagyváradi fiókszervezete mint önálló jogi személyiség nélküli entitás 2019-ben alakult újra Gyerkó László akkori országos elnök jelenlétében. Szépen fejlődtek az elmúlt években, hiszen
az alapításnál még csupán hat tagot számláltak, most viszont már hatvankilencen vannak, akik közül harminchat aktív.
A küldetésük továbbra is változatlan: különféle előadásoknak, konferenciáknak, versenyeknek a szervezése, együttműködés az iskolai és egyetemi tanárokkal. Az elmúlt két évben több mint négyszázan vettek részt a váradi RMKT égisze alatt zajlott eseményeken, és tag lehet bárki, aki érdeklődést tanúsít a gazdasági élet iránt, magyarázta Szabó Géza.
Az RMKT alapszabályzata értelmében legfeljebb négy évig (2x2 mandátum) tölthet be valaki elnöki funkciót. Szabó Géza emiatt nem pályázhatott újabb ciklusra, Székely-Farkas Tímea környezetgazdászt javasolta a tisztségre. Más jelölt nem volt, a tagság pedig egyhangú szavazással jóváhagyta az indítványt.
Beszédében Székely-Farkas Tímea megtartó erőnek nevezte az RMKT-t. Kijelentette: büszke arra, amit a csapat az elmúlt években töretlen lelkesedéssel elért, és melynek teljesítményét még külföldi szakmai berkekben is csodálják. Azt ígérte: ugyanezen az úton szeretne tovább haladni, illetve tervei közt szerepel a fiatalítás is.
Az elnökség tagjaivá választották
alelnökként dr. Veres Editet, a Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaságtudományi Karának tanszékvezetőjét,
Szabó Gézát,
Kele Tündét, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum közgazdaságtan tanárát,
dr. Flórián Gyula egyetemi docenst (PKE), valamint
Borbás Dániel és
Murvai Csaba vállalkozókat.
A belső operatív bizottság tagjai lettek Platon Judit, Nyíri Enikő és Varga Enikő.
Székely-Farkas Tímea eddig az RMKT országos alelnöke volt. A funkcióhalmozás elkerülése végett bejelentette, hogy lemond ezen tisztségéről, és Veres Editet fogja javasolni a maga helyére az RMKT országos tisztújító küldöttgyűlésén, melyre december 12-én, szombaton fog sor kerülni Kolozsváron.
A gyűlés végén Nagy Károly, az RMKT országos elnöke gratulált a helyi csapatnak. Azon meggyőződésének adott hangot: elismerést érdemel bárki, aki szerepet vállal egy civil szervezetben, hozza a legjobb tudását, és szenvedéllyel csinálja azt, amit tesz.
„A cél ugyanaz: az erdélyi magyar gazdasági élet támogatása, képzések, egymás tapasztalatainak megosztása. Ez nemcsak a megválasztott vezetőségnek, hanem mindenkinek jó, ettől értékes egy szervezet”
– fogalmazott Nagy Károly.
Még nincs komment
KKOMMENTER.HU
Hírek 46 forrásból egy helyen. Lépj be, és szólj hozzá, szavazz, kövess másokat.
Új elnöke van az RMKT nagyváradi fiókszervezetének
Még nincs komment