A 2026/7-es sürgősségi kormányrendelet alapján a közlekedési bírságukat határidőre ki nem fizető gépjárművezetők vezetési jogosultsága felfüggeszthető, a rendelkezés alkalmazását azonban hónapokon át jogi akadály nehezítette. A végrehajtás részleteit szabályozó 2026/530-as kormányhatározatot ugyanis tíz másik kormányhatározattal együtt bírósági úton felfüggesztették, arra hivatkozva, hogy az ügyvezető kormány nem rendelkezett megfelelő felhatalmazással ezek elfogadására.
A helyzet azonban megváltozott, miután a felfüggesztést kezdeményező Szociáldemokrata Párt (PSD) jelezte, hogy
nem indít pert a határozatok megsemmisítésére.
Mivel a törvény szerint a bíróság által elrendelt felfüggesztés automatikusan megszűnik, ha a törvényes 60 napos határidőn belül nem nyújtanak be megsemmisítési keresetet, a végrehajtási szabályok ismét alkalmazhatóvá váltak – ismertette a jogi fordulatot a Bihoreanulban Mircea Ursuța ügyvéd.
Kilencven nap után felfüggeszthetik a vezetési jogot
Az új szabályozás alapján a közlekedési bírság rendezésére főszabályként a szabálysértési jegyzőkönyv átadásától vagy kézbesítésétől számított 90 nap áll rendelkezésre. Ha azonban az autós bíróságon megtámadja a bírságot, a határidő számítása a végrehajtás felfüggesztése alatt szünetel, így a vezetési jogot a bírósági eljárás jogerős lezárása előtt emiatt nem függeszthetik fel.
A helyi adóhatóság a tartozás nyilvántartásba vételétől számított 30 napon belül fizetési felszólítást küld, amelyben a tartozás összegéről, a fizetési határidőről és a várható felfüggesztésről is tájékoztatja az érintettet.
A vezetési jogosultságot minden ki nem fizetett 50 lej után egy napra függeszthetik fel,
így például 250 lej tartozás öt, 500 lej tíz, 1000 lej pedig húsz napos felfüggesztést eredményezhet, amely a 90 napos határidő lejártát követő harmadik munkanapon kezdődik. A bírság utólagos rendezésével a vezetési jog visszaszerezhető, az adminisztratív eljárás azonban néhány napot igénybe vehet, ezért a befizetés nem feltétlenül jelenti az azonnali visszaállítást.
A szabályozás alkotmányossága továbbra is vitatott, a nép ügyvédje március 6-án az alkotmánybírósághoz fordult, kifogásolva a rendelkezéseket. Az eljárás lezárásáig azonban az autósoknak számolniuk kell a ki nem fizetett közlekedési bírságok új következményével.
Még nincs komment
KKOMMENTER.HU
Hírek 46 forrásból egy helyen. Lépj be, és szólj hozzá, szavazz, kövess másokat.
Már alkalmazható a jogosítványok felfüggesztéséről szóló szabály
Még nincs komment