A szentmise bevezető részében Böcskei László megyés püspök kiemelte, hogy idén kétszázötven éves a Patachich Ádám püspök kezdeményezésére emelt püspöki palota, s értelemszerű ennek kápolnája is. „Negyed évezred telt azóta, mióta Borromeo Szent Károly itt őrködik az egyházmegye felett jó és nehéz időkben egyaránt, közbenjár értünk és utat mutat nekünk” – fogalmazott. A főpásztor ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a kápolna majdnem eredeti formájában maradt meg, kevés átalakítás történt benne azon időszakokban, amikor nem az egyház használatában volt. Valahogy elkerülte azok figyelmét, akik az egyház ellen fordultak egy adott korszakban, így a szentsége is megmaradt. Amikor pedig visszakapta az egyház, csupán a falait kellett letisztítani. „Nekünk is feladatunk, hogy tisztogassuk a hitünket, az elköteleződésünket, hogy a hivatásunk megerősödjék, és bátran tudjuk hirdetni az evangéliumot a mai világban” – jelentette ki Böcskei László. Hozzátette: adjunk hálát az eddigiekért, és ugyanakkor Istenbe vetett bizalommal tekintsünk a jövőbe. „Összefogással tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az örömhír világítótorony legyen a fényt keresők számára” – tanácsolta a váradi egyházmegye vezetője. Az Assisi Szent Ferenc jubileumi évre való tekintettel Albert István Leander ferences testvér volt az ünnepi szertartás meghívott szónoka. Elmélkedésében a csíksomlyói rendház főnöke, abból kiindulva, hogy a szentek élete valahol összekapcsolódik, az Assisi Szent Ferenc és Borromeo Szent Károly élete közti hasonlóságokat emelte ki. Arra hívta fel a figyelmet, hogy mindketten gazdag családba születtek, de a megtérésük után megváltozott az életük. Leegyszerűsödött abból a szempontból, hogy azok a földi és anyagi javak, melyekhez addig ragaszkodtak, másodlagossá lettek számukra, mert Isten lett nekik fontos. Ugyanakkor Ferenc és Károly egyaránt a reformok emberiévé váltak. Mások felé fordultak, modern kifejezéssel élve, szociálisan érzékennyé lettek. „Mindkét szentnek az élete azt üzeni nekünk: az Isten kapott ajándékoknak az elfogadása nem egy folyamatnak a lezárása, hanem egy olyan útnak a kezdete, melyen járva az Úr megkeres, megszólít, meghív és átölel bennünket” – magyarázta Albert István Leander.