Black Friday: így próbálják elkerülni a romániai vásárlók a hamis akciók csapdáit

Elolvasom a forrásnál · Bihari Napló ↗ Link másolása
„Azt javasoljuk minden fogyasztónak, hogy legyen körültekintő, mindenekelőtt tervezze meg a vásárlásait, kövesse figyelemmel azoknak a termékeknek az árát, amelyeket ebben az időszakban szeretne megvásárolni, és ellenőrizze a kereskedőt” – nyilatkozta Békési Csaba Lajos, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnöke a Digi24 beszámolója szerint. Vannak vásárlók, akik külön stratégiát is kidolgoztak annak érdekében, hogy ne dőljenek be a megtévesztő ajánlatoknak. „Van egy stratégiám. Előre megnézem az árakat, néha fényképet is készítek róluk, hogy biztosra menjek” – nyilatkozta egy vásárló a hírtelevíziónak. Egy másik vásárló elmondta: „Figyelemmel követtem egy nagyon ismert márka akcióját, és elmentettem néhány terméket. Később azt vettem észre, hogy az árukat nem a sokat hangoztatott 70–90 százalékkal csökkentették, hanem mindössze 10–20 lejjel.” Romániában a Black Friday hivatalosan pénteken, november 6-án kezdődik, és a hónap végéig tart. Az érdeklődés hatalmas iránta, hiszen ebben az időszakban sokan már a karácsonyi ajándékokat is szeretnék beszerezni. A közgazdászok rendkívül magas forgalomra számítanak: „Látványos növekedést jósolnak. Több szakportál is arról ír, hogy a kampány ideje alatt az eladások értéke elérheti a hárommilliárd lejt” – mondta Liviu Deceanu közgazdász a Digi24-nek.

Még nincs komment

Bejelentkezés vagy regisztráció