Körülbelül kétszáz-kétszázötvenen vettek részt a görögkatolikus Caritas Eparhial fő- és a római katolikus Caritas Catolica társszervezésében zajlott figyelemfelkeltő összejövetelen, köztük Böcskei László és Virgil Bercea katolikus püspökök, Rajna József, a Caritas Catolica főigazgatója és Vakon Zsolt püspöki titkár, irodaigazgató.
Mint elhangzott, a zaklatás (bullying) napjainkban sajnos sok diák mindennapjainak része az iskolákban. A gúnyolódás, a bántalmazás és a kirekesztés olyan sebeket hagyhat, amelyekkel senkinek sem kellene egyedül megküzdenie.
Az Egymillió csillag elnevezésű, a Caritas által kezdeményezett akció keretében közösen gyújtottak mécseseket a bántalmazott áldozatokért, egy el- és befogadóbb, biztonságosabb világért.
Minden egyes apró láng a reményt, az összefogást és a szolidaritást jelképezte, valamint azt az üzenetet, hogy nem maradhatunk közömbösek a gyermekeket érő bántalmazással szemben.
Zenei összeállítással készült az Enjoy Music, valamint Aurel Lazăr, egy tehetséges fiatalember is énekelt. Ugyanakkor egy kiállítást is meg lehetett tekinteni a Iosif Vulcan Főgimnázium diákjainak témába vágó alkotásaiból. Beszédében Böcskei László római katolikus főpásztor úgy fogalmazott: fontos, hogy a tanintézményekben a gyerekek, az óvodapedagógusok, a tanítók és a tanárok egyaránt biztonságban érezzék magukat, sajnos azonban azt kell tapasztalnunk, hogy a társadalom egyre inkább rossz irányba fejlődik. Ezért lényeges, hogy ne csak beszéljünk a bullyingról, hanem tevőleges lépjünk is fel ellene. Tegyünk fel magunknak a kérdést: minket hogyan érintene, ha bennünket zaklatnának? Kihez fordulnánk segítségért? Vállalva a felelősséget, mi mikor lépnénk közbe, ha tudomást szeretnénk arról, hogy a környezetünkben valakit zaklatnak?
A rendezvény közös imával ért véget.
A fotóra kattintva galéria érhető el.
Még nincs komment
KKOMMENTER.HU
Hírek 46 forrásból egy helyen. Lépj be, és szólj hozzá, szavazz, kövess másokat.
Mécseseket gyújtottak, fellépve az iskolai zaklatás ellen | FOTÓK
Még nincs komment