Az albán bajnok sem okozott gondot a Krajovának

Elolvasom a forrásnál · Bihari Napló ↗ Link másolása
Fontos győzelmet aratott a Krajovai Universitatea, amely november 5-én, csütörtök este hazai pályán 2–0-ra legyőzte az albán KF Egnatiát a labdarúgó Konferencia-liga alapszakaszának 3. fordulójában. Az oltyánok már az első félidőben megalapozták sikerüket. Előbb Alexandru Cicâldău a 25. percben egy kipattanó labdát követően szerezte meg a vezetést, hét perccel később pedig Nicușor Bancu mintegy 25 méterről talált a kapuba. A szünet után a krajovaiak elsősorban előnyük megőrzésére törekedtek, de így is több veszélyes helyzetet alakítottak ki. Az albán együttes dolgát tovább nehezítette, hogy a 83. percben az ETO FC Győr és a Nyíregyháza Spartacus korábbi védőjét Eneo Bitrit kiállították második sárga lapja után. A Krajova ezzel megszerezte második győzelmét az idei sorozatban, és három fordulót követően hét ponttal a nyolcadik, már nyolcaddöntőt érő helyen áll. A román bajnokra legközelebb komoly feladat vár, november 26-án ugyanis az angol Brighton vendégeként lép pályára. A szigetországiak a Premier League legutóbbi fordulójában 1–0-ra győztek a Manchester City otthonában.

Még nincs komment

Bejelentkezés vagy regisztráció