A munka törvénykönyve szerint az országos bruttó minimálbér legfeljebb 24 hónapig fizethető ugyanazon munkaszerződés alapján, a két év leteltével pedig a munkavállalónak a mindenkori minimálbért meghaladó alapbért kell biztosítani. A rendelkezést a 2003/53. törvény, vagyis a munkatörvénykönyv 164. cikkének (8) bekezdése tartalmazza, és 2026-ban is hatályos. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató nem tarthatja korlátlan ideig minimálbéren ugyanazt a dolgozót, még akkor sem, ha az alkalmazott korábban elfogadta ezt a fizetést.
A határidőt a munkaszerződés megkötésétől kell számítani, nem pedig attól a naptól, amikor a dolgozó először kapott minimálbért.
Aki például 2024 novemberében kötött munkaszerződést, annál 2026 novemberében telik le a két év, függetlenül attól, hogy időközben országosan hányszor emelkedett a minimálbér.
A rendelkezést eredetileg 2022. január 1-jétől vezették be, így a korábban alkalmazott munkavállalók esetében 2024 elejétől vált esedékessé az első kötelező emelés. A szabályt a 2024/283. törvény módosításai is fenntartották.
Akár néhány lejes emelés is elegendő
A munkatörvénykönyv nem határozza meg, hogy a két év elteltével hány százalékkal vagy hány lejjel kell megemelni a dolgozó fizetését, kizárólag azt követeli meg, hogy az új alapbér meghaladja az országos minimálbért. Romániában 2026. július 1-je óta 4325 lej a teljes munkaidőben foglalkoztatottak országos bruttó minimálbére, így a törvényi követelmény önmagában akár 4330 lejes alapbérrel is teljesíthető, amennyiben más alkalmazandó előírás vagy kollektív munkaszerződés nem határoz meg magasabb összeget.
A munkáltató tehát akár ötlejes emeléssel is eleget tehet a 24 hónapos szabálynak, ami a dolgozó számára gyakorlatilag alig érzékelhető jövedelemnövekedést jelent.
Fontos ugyanakkor, hogy a törvény az alapbérről rendelkezik, amelybe nem számítanak bele a különböző pótlékok és bérkiegészítések. Ha például valaki 4325 lejes bruttó alapbért és további 300 lejes pótlékot kap, attól még az alapbére pontosan az országos minimálbérrel egyezik meg, így a két év leteltével azt meg kell emelni. Az sem elegendő, ha a munkáltató egy országos minimálbér-emelés alkalmával egyszerűen az új kötelező minimumhoz igazítja a dolgozó fizetését, amennyiben a 24 hónapos határidő már lejárt. Ilyenkor az alapbérnek az új országos minimálbért is meg kell haladnia.
A nettó fizetés akár csökkenhet is
A kötelező béremelésnek van egy kevésbé ismert következménye is, amelyre az Avocatnet jogi szakportál külön elemzésben hívta fel a figyelmet. Előfordulhat ugyanis, hogy a munkavállaló bruttó alapbére növekszik, az adók és járulékok levonása után mégis kevesebb pénzt kap kézhez, ha az emelés miatt elveszít egy korábban igénybe vett adókedvezményt. A minimálbéren foglalkoztatottak számára 2026 második felében meghatározott feltételekkel havi 200 lej mentesül az adó- és járulékfizetés alól, a kedvezmény azonban nem jár automatikusan minden olyan munkavállalónak, akinek a keresete csak néhány lejjel haladja meg a minimálbért.
Így egy jelképes, például öt- vagy tízlejes bruttó emelés nem feltétlenül eredményez magasabb nettó fizetést, mert az adómentesség elvesztése nagyobb levonásokhoz vezethet. A tényleges különbség a munkavállaló adózási körülményeitől és a kedvezmény jogosultsági feltételeitől függ.
Kiskapuk és a bírságolás hiányosságai
A szabályozás egyik legfontosabb hiányossága, hogy bár a két év utáni béremelést kötelezővé teszi, annak legkisebb mértékét nem határozza meg, így a munkáltató akár néhány lejjel is teljesítheti az előírást. További probléma, hogy a munkatörvénykönyv nem rendel külön, közvetlen bírságtételt ahhoz az esethez, amikor a munkáltató a 24 hónap lejárta után is pontosan az országos minimálbért fizeti.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzés során előírhatják a jogsértés megszüntetését, az elrendelt intézkedés elmulasztása pedig már bírságot vonhat maga után. Különbséget kell tenni ugyanakkor aközött, ha egy munkáltató az országos minimálbérnél is kevesebbet fizet, illetve ha a két év után nem emeli a minimálbér fölé a dolgozó alapbérét, mert a két jogsértés szankcionálása nem azonos. A munkavállaló a munkaügyi felügyelőséghez fordulhat, és munkaügyi jogvitában is érvényesítheti az igényét.
Felmerülhet az is, hogy a munkáltató a régi munkaszerződés megszüntetésével, majd ugyanazzal a dolgozóval kötött új szerződéssel próbálja újraindítani a 24 hónapos időszakot. A törvény a határidőt valóban a munkaszerződés megkötéséhez kapcsolja, ebből azonban nem következik, hogy a szerződések ilyen célú megszüntetése és újrakötése minden esetben jogszerű lenne.
Még nincs komment
KKOMMENTER.HU
Hírek 47 forrásból egy helyen. Lépj be, és szólj hozzá, szavazz, kövess másokat.
Meddig tartható minimálbéren egy dolgozó?
Még nincs komment