A november 3-án kihirdetett, 2026/207-es törvény pénteken lépett hatályba, és több ponton módosította a közlekedési szabályokat. Az egyik legfontosabb változás, hogy a kerékpárosok, az oldalkocsi nélküli motorkerékpárok és a mopedek vezetői
immár szabályosan előrehaladhatnak a piros lámpánál vagy a vasúti átjárónál várakozó járműoszlopok mellett, amennyiben betartják az előírt biztonsági feltételeket.
A rendelkezés ugyanakkor nem ad felmentést a piros jelzés vagy a vasúti átjárókra vonatkozó megállási kötelezettség alól, csupán azt teszi lehetővé, hogy az érintett kétkerekű járművek a várakozó autók mellett előresoroljanak.
Az új szabályozás három feltételt határoz meg, amelyeknek egyszerre kell teljesülniük.
Az előresorolás sebessége nem haladhatja meg a 20 km/órát.
Elegendő oldaltávolságnak kell rendelkezésre állnia a biztonságos elhaladáshoz.
A manőver nem akadályozhatja a többi közlekedő mozgását.
A törvény nem határoz meg centiméterben kifejezett kötelező oldaltávolságot, hanem annak elegendő voltát követeli meg. Amennyiben a felsorolt feltételek teljesülnek, az előresorolás miatt nem szabható ki bírság, és ez a kivétel az útkezelők által készített, a rendőrségnek továbbított közlekedésfigyelő kamerafelvételek alapján történő szankcionálásra is vonatkozik.
A buszsávokat is használhatják a motorosok
A törvénymódosítás másik jelentős újdonsága, hogy a motorkerékpárok és mopedek azokon az útszakaszokon, ahol rendelkezésre állnak, a tömegközlekedési eszközök számára fenntartott sávokat is igénybe vehetik, az út kezelője által meghatározott feltételekkel.
Változik az előzés jogi meghatározása is:
a módosított KRESZ szerint ugyanis nem minősül előzésnek, ha egy motorkerékpár vagy moped azonos menetirányban elhalad egy másik jármű vagy akadály mellett, feltéve, hogy a manőver során nem lépi át a forgalmi sávot határoló útburkolati jelzést. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a motoros a saját sávján belül is elhaladhat egy másik jármű mellett anélkül, hogy a manővert a hagyományos előzés szabályai szerint kellene megítélni.
Külön parkolóhelyek és motoros biztonsági területek
A 2026/207-es törvény a helyi hatóságok számára is új feladatokat határoz meg, így intézkedniük kell a motorkerékpárok és mopedek számára fenntartott parkolóhelyek kialakításáról minden olyan közparkolóban, amely legalább hat személygépkocsi számára biztosít helyet.
A jogszabály emellett a nagy forgalmú útszakaszokon külön motoros biztonsági területek kialakítását is előírja, amelyeket a jelzőlámpás kereszteződésekben, valamint a sorompóval vagy félsorompóval felszerelt vasúti átjáróknál jelölhetnek ki. Ezek a megállásjelző vonal előtt, az úttest teljes szélességében kialakított, három méter hosszú szakaszok lennének.
A törvény pontosítja a bukósisak viselésének szabályait is,
előírva, hogy a motorkerékpárok és mopedek vezetőinek, valamint utasainak a járműkategóriának megfelelő, jóváhagyott és megfelelően rögzített védősisakot kell viselniük.
A kormánynak a törvény hatálybalépésétől számított 60 napon belül a közlekedési szabályok végrehajtási rendelkezéseit is hozzá kell igazítania az új előírásokhoz.
Még nincs komment
KKOMMENTER.HU
Hírek 46 forrásból egy helyen. Lépj be, és szólj hozzá, szavazz, kövess másokat.
Hivatalos: előresorolhatnak a motorosok a piros lámpánál
Még nincs komment