A tenkemocsári otthonok kiürültek, a probléma maradt: ismét Pașcahoz irányítják a rászorulókat

Elolvasom a forrásnál · Bihari Napló ↗ Link másolása
„Nem tudom, mit tegyek! Miután június 30-án ránk törtek, azt mondtam, elég, nem csinálunk többet semmit, oldja meg az állam, hiszen valamennyi intézmény azt állította, hogy mindenre van megoldása” – kezdi a bejegyzést Viorel Pașca, az egykori tenkemocsári otthonok működtetője, amelyben rámutat: naponta három-négy telefonhívást is kap az ország több megyéjéből, hogy fogadja be a hajléktalan embereket. Bár először úgy döntöttek, hogy nem fogadnak be senkit, Pașca elmondása szerint az embereket a kapujuk előtt hagyták – olyan személyeket, akiknek sem otthonuk, sem hozzátartozójuk nincs. „Tegnap (november 5-én – szerk. megj.) két embert hoztak: egy 85 éves, Suceava megyeit, és egy másikat, aki Szalontán az utcán él. Befogadtuk őket, mivel hideg volt kinn és nem akartuk kitenni a veszélynek, hogy halálra fagyjanak” – fogalmaz Pașca, aki elmondása szerint több intézményhez is telefonált, azonban senki sem vállalt felelősséget. „A rendőrség csak széttárja a kezét, mondván, nincs mit tennie, a miniszter úr pedig nem válaszol az üzeneteimre, pedig már többször is írtam neki. A Nép Ügyvédje sem ad életjelet magáról, holott júniusban még nagyon hallatta a hangját. Kinek írjak még? Mit tegyek? Befogadom az otthonomba azokat, akik bekopogtatnak hozzám, meleg szobát és ételt adok nekik, de ez nem az én feladatom vagy kötelességem, hanem az államé. Ha befogadjuk őket az otthonainkba, elvisz a DIICOT, az intézmények pedig hallgatnak, egy szót sem szólnak. Ha arra kérjük őket, hogy vegyék át az ellátásukat, azt mondják, hogy ez nem az ő dolguk” – teszi hozzá keserűen a Facebook-bejegyzésben, amelyet mintegy kilenc óra leforgása alatt több mint háromezren osztottak meg. Az egy nappal korábbi bejegyzésekben Pașca arról számol be, hogy egy váradi egyházközség képviselői egy 85 éves idős férfiról értesítették, aki a templom mellett egy padon aludt. Bár azt a választ adta, hogy „normális esetben” nem fogadnak embereket, ha a kapujuk előtt egy éhes és hajléktalan ember jelenik meg, meleg ételt és fekhelyet kap. Kis idő múlva az idős férfi megjelent az ajtójuk előtt, Pașca értesítette a rendőrséget, akik kimentek a helyszínre, azonosították a személyt, és elmentek azt mondván: nem dönthetnek arról, hol lakjon egy ember, akinek szabad akarata van választani. Előzmények Az „irgalmas szamaritánusként” ismert Viorel Pașca által működtetett otthonokban a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) indított vizsgálatot június 30-án. Akkor a pusztahollódi, magyarcsékei, tenkei és miklóirtási (Lăzăreni) házakban összesen 370 rászoruló személy élt, akiket a nagyszabású ellenőrzést követően az ország különböző pontjain levő szociális intézményekbe helyeztek el. Viorel Pașca júliusban szintén egy Facebook-bejegyzésben azt írta, kész egyeztetni a hatóságokkal annak érdekében, hogy „néhány ház” megkaphassa a működési engedélyt. A felhívás egy nappal azután jelent meg, hogy a bukaresti ítélőtábla jogerősen elutasította a DIICOT kérését Viorel Pașca és családtagjai előzetes letartóztatására, egyúttal a korábban elrendelt hatósági felügyeletet is megszüntette. A Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) szerint Viorel Pașca legálisan folytathatná tevékenységét, ha a Tenkemocsáron, Tenkén és Jancsófalván lévő házait védett lakóotthonokká alakítaná, és megszerezné a működésükhöz szükséges engedélyeket.

Még nincs komment

Bejelentkezés vagy regisztráció