Az érdeklődőket Lakatos Attila történész, a püspökség kulturális referense köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az áprilisig megtekinthető kiállításon Ferenczy Júlia olajfestményeit, valamint a festőnő védjegyeként ismertté vált pasztelljeit szénrajzokkal egészítették ki. Böcskei László megyés püspök XIV. Leó pápát idézte: a Szentatya a közelmúltban arról beszélt, hogy az egyháznak miért kell támogatnia a művészeteket. Ezek között a képek közt nőttem fel. Kisgyermekkoromtól kezdve Ferenczy Júliára és Fuhrmann Károlyra, az ötvösművészre úgy tekintettem mint a nevelőszüleimre. Szárnyaik alá vettek, neveltek, taníttattak. A teológiát választottam egyebek mellett azért is, mert Júlia nénémnek a családja, a felmenői közt is voltak egyházi emberek. A nagyapám például lévita tanító volt – magyarázta a Bihari Napló érdeklődésére válaszolva Ferenczy Miklós ny. Pata utcai református tiszteletes, korábbi esperes. A lelkész úgy fogalmazott: az életük természetes részévé vált, hogy a környező világból, amiben élniük adatott, mindig a szépet próbálják észre venni, meglátni, Ferenczy Júliának pedig az adatott meg, hogy művészszemmel megláttassa és másokkal is érzékeltesse ezt a szépet. A püspöki palota egyik termében kiállított gyermek- és női portrék, illetve a Ferenczy Miklós nagyszüleinek portréja ugyanakkor azt tükrözik vissza, hogy Ferenczy Júlia az arcokon is a szépet kereste. Függetlenül attól, hogy az női vagy férfi arc, legfőképpen a léleknek a szépségét. Júlia nénémnek különleges látásmódja volt. Először mindig beszélgetett a modelljeivel. Szerintem ezekből a beszélgetésekből leszűrte azt, hogy igazából mi van az emberi lélekben. Ezt tudta a képen igazán kiemelni, sajátossá tenni. Kevés művésznek adatik az meg, hogy nem úgymond kívülről akar megörökíteni egy portrét, hanem inkább annak ábrázolására törekszik, hogy mi jellemzi egy ember sajátos lelkivilágát – fejtette ki Ferenczy Júlia nevelt fia. A kolozsvári lelkipásztor szerint a művész ezt lírát találta meg a virágok közt, a természet szépségeiben. A tágabb környezet pedig, amit lefestett, az elsősorban erdélyi világ: a szülőföldje, a Nyárad-mente, és nyilván Kolozsvár és környéke, hiszen életének nagy részét a kincses városban töltötte. Sajátos módon ábrázolta a fákat: azt szimbolizálják az ő esetében, hogy mély gyökérzettel rendelkeznek, melybe belekapaszkodnak. Van a törzs, ami mindent tart, és vannak a virágzó ágak, melyek aztán elpusztulnak. Ferenczy Júlia a világnak a mulandóságában is mindig fel tudta fedezni a sajátost, a szépet, a nemest. Ebbe a világba helyezte bele az embert és az emberi lelket – hangsúlyozta Ferenczy Miklós. Hozzátette: szerencsésnek érzi magát, mert Ferenczy Júlia és Fuhrmann Károly műtermeiben, illetve művészbarátjuk és támogatójuk, Gy. Szabó Béla mellett felnőve ragyogó embereket ismerhetett meg. Arról is beszélt Ferenczy Miklós: az 1950-es évek nevelőanyját mindenhonnan kizárták, az állam szinte a megélhetés lehetőségét is elvették tőle, mégis, mindezek dacára a szárnyai alá vett három Ferenczy-fiút. Nem csak nevelt és taníttatott minket, hanem mindazt, ami rá jellemző, azaz hogy szeretni kell a szépet, a jót, és a nehézségek közt is ki kell tartani, a lelkünkre kötötte – fogalmazott a lelkipásztor. A Bihari Naplónak Ferenczy Miklós azt is elmondta, hogy a kolozsvári Farkas utca 8. szám alatti lakást, ahol a Fuhrmann-Ferenczy műterem van, a felújítás után ugyanúgy szeretné működtetni, mint a Gy. Szabó Béla-emlékházat. A kiállításmegnyitón jelen volt a hagyaték kezelője, Ferenczy Miklós unokahúga, Fuhrmann-Ferenczy Anna is. Ő a Farkas-Barkas magyar népmesék kiadványt mutatta be, melyet Faragó József állított össze Gy. Szabó Béla és Ferenczy Júlia rajzaival illusztrálva. A püspöki palota recepcióján kemény és puha fedeles változatban egyaránt kapható könyv ezt megelőzően 1962-ben került utoljára kiadásra, és minden részletében az eredetit követi a mesék szövegétől és a farkas kegyetlen sorsától, egészen az oldalszámig és a papír méretéig. A vernisszázson fellépett a Kaganovskiy Trió.