Kiderült mi vezetett a magyarcsékei balesethez, amelyben két autó és egy traktor volt érintett

Elolvasom a forrásnál · Bihari Napló ↗ Link másolása
Részleteket közölt a rendőrség a november 6-án, pénteken a kora esti órákban történt balesetről. A belényesi rendőrség tájékoztatása szerint a balesetet 18.12 órakor jelentették be a 112-es segélyhívón. A bejelentés szerint a baleset a 76-os országúton történt Magyarcsékénél (Ceica). A rendőrség a helyszíni vizsgálatot követően megállapította, hogy egy 21 éves szombatsági (Sâmbăta) fiatal miközben a 76-os országúton haladt Nagyvárad-Belényes útvonalon, autójával meg akarta előzni az előtte haladó traktort, amit egy 44 éves magyarcsékei személy vezetett. A fiatal nem mérte fel megfelelően a szembe jövő forgalmat, és amikor vissza akart térni saját sávjába nekiment a traktor bal hátsó kerekének. Az ütközés következtében a személyautó áttért a szembejövő sávba, ahol nekicsapódott egy másik gépjárműnek, amit egy 32 éves bihardobrosdi (Dobrești) férfi vezetett. A baleset következtében az első személyautó sofőrje, valamint egy 55 éves bihardobrosdi férfi, a másik személygépkocsi utasa megsérült, kórházba szállították őket. Mindhárom sofőrt megszondáztatták, az eredmény mindegyik esetben negatív lett. A rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot.

Még nincs komment

Bejelentkezés vagy regisztráció