Hivatalosan is megnyitják a négysávosra bővített utat Nagyvárad és Nagyürögd között

Elolvasom a forrásnál · Bihari Napló ↗ Link másolása
A beruházás keretében 1820 méter hosszan, a nagyváradi repülőtér és a Nagyürögd bejáratánál található körforgalom között kétsávról négysávosra bővítették az országutat. A projekt részeként a repülőtér közelében egy új körforgalmat, valamint gyorsító- és lassítósávokat is kialakítottak, hogy biztonságosabbá és gördülékenyebbé tegyék a közlekedést Nagyvárad egyik legforgalmasabb kivezető útján. „A projekt keretében a repülőtér előtt körforgalmat alakítottunk ki a biztonságos megközelítés érdekében. A beruházás révén javul a közúti összeköttetés mind a nagyürögdi elkerülő úttal és a metropoliszövezeti körgyűrűvel, mind pedig a leendő Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi úttal, amelynek kivitelezése jövő tavasszal kezdődik. A Bihar Megyei Tanács a Nagyvárad és Bihar közötti 19-es országutat is négysávosra bővíti. A munkálatok azt követően kezdődnek meg, hogy a közlekedési minisztérium kiadja az építési engedélyt” – nyilatkozta Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács elnöke. A munkálatokat a Dumexim Kft. végezte a Proexco Kft. által kidolgozott tervek alapján. Az első szakaszban áthelyezték a víz- és csatornahálózatot, valamint az elektromos és távközlési vezetékeket. Ezt követően kialakították a hosszanti vízelvezető rendszert, az új forgalmi sávokat, az út menti vízelvezető árkokat, valamint a repülőtér közelében található körforgalmat. A beruházás a Bihar Megyei Tanács és az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság (CNAIR) együttműködésében valósult meg. A beruházás kedvezményezettje a CNAIR, míg a projekt megvalósításáért a Bihar Megyei Tanács felel. A finanszírozást a 2021–2027-es Közlekedési Program keretében biztosítják. A beruházás teljes értéke 34.341.055,72 lej, áfával együtt.

Még nincs komment

Bejelentkezés vagy regisztráció