Mintegy 60 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a következő években az Országfásítási és Települészöldítési Programot a kormány – jelentette be szombaton Gajdos László élő környezetért felelős miniszter. A nagyszabású környezetvédelmi és erdészeti beruházás keretében 12 millió facsemetét ültetnek el, és legalább 1320 hektárnyi új állami erdőterületet hoznak létre országszerte. A program nem pusztán a zöldfelületek növelését célozza, hanem az erdőgazdálkodás alapvető szemléletváltását is: drasztikusan visszafogják a fakitermelést, és az ökológiai szempontokat helyezik előtérbe.
Ugyanerről máshol 1 cikk
Mintegy 60 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a következő években az Országfásítási és Települészöldítési Programot a kormány – jelentette be szombaton Gajdos László élő környezetért felelős miniszter.
Gajdos László bejelentette, 60 milliárd forintos program érkezik, erre költik a pénzt
Ugyanerről máshol 1 cikk
Mintegy 60 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a következő években az Országfásítási és Települészöldítési Programot a kormány – jelentette be szombaton Gajdos László élő környezetért felelős miniszter.
Még nincs komment