Jóval súlyosabb képet festett állapotáról Mikko Riipinen, mint amire a Nagyváradi VSK U Raiffeisen korábbi tájékoztatásából következtetni lehetett. A vezetőedző fertőzéséről és kórházi kezeléséről már beszámoltunk, az sblherr.se svéd kosárlabdaportálnak adott interjújából azonban kiderült, hogy hazatérése ellenére továbbra is komoly panaszokkal küzd. Már négy mérkőzést hagyott ki, és egyelőre nézőként sem lehet jelen csapata találkozóin.
A 39 éves szakember elmondása szerint szalmonellafertőzést kapott, valószínűleg étellel kerülhetett szervezetébe a baktérium.
A fertőzés a teljes vastagbelét érintette, a kórházban infúziót is kapott. Az ottani kezelés idején kiegyensúlyozottabbnak érezte az állapotát, azóta azonban jobb és rosszabb napok váltják egymást. A betegség szigorú étrendet is megkövetel, jelenleg jobbára rizst és keményre főtt tojást ehet, valamint vizet ihat. Arra a kérdésre, hogy mit választana, ha már bármit fogyaszthatna, rögtön rávágta, hogy hamburgert. A munkába állás még várat magára.
„Jelenleg sehová sem utazhatok, és még nézőként sem lehetek ott a mérkőzéseken”
– fogalmazott. Amennyire az ereje engedi, utólag visszanézi a váradiak találkozóit, és svéd bajnokikat is követ, hiszen hazája válogatottjának szövetségi kapitányaként is dolgozik. Visszatérésének időpontja továbbra is bizonytalan.
Távollétében Ciprian Enache másodedző irányítja a váradi együttest, amely a Nagyszebeni ESK ellen 92–73-ra, a Neftchi Baku vendégeként pedig 99–83-ra győzött, majd a Bukaresti Rapid otthonában 96–79-es, Míkonoszon pedig 89–79-es vereséget szenvedett.
Még nincs komment
KKOMMENTER.HU
Hírek 44 forrásból egy helyen. Lépj be, és szólj hozzá, szavazz, kövess másokat.
Súlyosabb a helyzet a váradi kosarasok vezetőedzőjénél
Még nincs komment