A növények fejlődése és szárazságtűrése nagymértékben függ a talaj állapotától, attól a láthatatlan életközösségtől, amely a felszín alatt működik, és amelynek megőrzése Illés Olivér szerint a sikeres kertészkedés egyik legfontosabb feltétele. „Tisztában vagyok azzal, hogy a talaj nem egy élőlény, de én élőlényként tekintek rá” – fogalmazott az előadó, aki szerint a földet nem pusztán olyan közegnek kell értékelnünk, amelybe elültetjük a növényeinket, hanem egy összetett rendszernek, amelyben baktériumok, gombák, apró talajlakó állatok és növényi gyökerek működnek együtt. A növények gyökereiken keresztül cukrokat és más szerves anyagokat juttatnak a talajba, amelyek táplálékul szolgálnak a mikroorganizmusoknak, a baktériumok és a gombák pedig részt vesznek a szerves anyagok lebontásában, valamint a tápanyagok növények számára felvehetővé tételében. A talajban húzódó gombafonalak hálózata különösen fontos szerepet játszik a víz és a tápanyagok felvételében, így a növények szárazsággal szembeni ellenálló képességét is segíti. A talajélet megőrzéséhez ugyanakkor Illés Olivér szerint mindenekelőtt a megszokott kertművelési módszereinken kell változtatnunk, és ennek egyik legfontosabb lépése, hogy felhagyjunk a föld rendszeres forgatásával. „A vasat el kell felejteni” – jelentette ki, arra utalva, hogy az ásó, a rotációs kapa és az eke használata megbolygatja, felszabdalja a talajban kialakult élő hálózatokat, köztük a növényekkel együttműködő gombafonalakat. A talaj ugyan természetes módon képes regenerálódni, de az előadó szerint egyáltalán nem mindegy, hogy az élővilága folyamatosan a bolygatás okozta károk helyreállításával van-e elfoglalva, vagy zavartalanul végezheti azt a munkát, amelyből végső soron a növényeink is profitálnak. „A földnek nem szabad látnia az égboltot” A talaj folyamatos takarása az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy mérsékeljük a nyári hőség és a csapadékhiány okozta károkat, hiszen a közvetlen napsugárzásnak kitett föld sokkal gyorsabban felmelegszik és kiszárad, mint az, amelyet növényzet vagy szerves anyag borít. „A földnek nem szabad látnia az égboltot” – fogalmazott Illés Olivér, aki szerint a természetben a talaj soha nem marad tartósan fedetlenül, ha pedig mégis, a megjelenő gyomnövényeket sem feltétlenül ellenségként kell kezelnünk, hiszen ezekkel a természet maga próbálja helyreállítani a növénytakarót. A mulcsozás azonban nem azt jelenti, hogy néhány marék szalmát szétszórunk az ágyásokon, az előadó által alkalmazott mélymulcsos módszernél akár 40–50 centiméter vastag szerves takaróréteg is kialakítható. Ez nemcsak a heves esők és a szél okozta talajpusztulást mérsékli, hanem fizikailag akadályozza a nedvesség elpárolgását, hűvösebben tartja a földet, és kedvező környezetet biztosít a talajban élő gombáknak, baktériumoknak és más élőlényeknek. Az előadó arra is kitért, hogy a mulcs felületén a hajnali pára, az alsó részén pedig a talajból felszálló nedvesség egy része is kicsapódhat, majd visszajuthat a földbe. A takaróanyag ráadásul fokozatosan lebomlik, táplálékot biztosítva a talaj élővilágának, így a mulcsozással nemcsak a vízveszteséget csökkenthetjük, hanem hosszabb távon a talaj termékenységét is javíthatjuk. A mélymulcs kialakításának ugyanakkor megvannak a maga szabályai, és különösen fontos, hogy a takarást ne fagyott, hanem még meleg, nedves talajra helyezzük, különben éppen azt a hideget őrizhetjük meg alatta, amelytől tavasszal szabadulni szeretnénk. Illés Olivér szerint a vastag takaróréteg annyira jól szigetel, hogy ha fagyott földre terítjük, akár még júniusban is mindössze 3 Celsius-fokos talajt találhatunk alatta. Az általa ismertetett módszer szalmából és friss, almozott lótrágyából álló rétegekre épül, de hangsúlyozta, hogy nem feltétlenül kell lótrágyát beszereznünk, hiszen a megfelelő szén–nitrogén arány lomb és fű, illetve szalma és fű keverékével is kialakítható. A friss almozott trágyát ugyanakkor megkülönböztette az állatok alatt hosszabb ideig felhalmozódó, nedves mélyalomtól, amelyet a benne elszaporodó nemkívánatos mikroorganizmusok miatt nem ajánlott felhasználni. A mulcsozáshoz egyébként szinte minden természetes eredetű növényi maradvány hasznosítható, a kaszáléktól és a gyaluforgácstól kezdve a szalmán és az ágakon át egészen a lehullott lombig. A természetes árnyékolás titka a sűrű ültetés A talaj védelméről maguk a termesztett növények is gondoskodhatnak, ha olyan sűrűn ültetjük őket, hogy fejlődésük során a lombjuk összeérjen, és természetes árnyékot biztosítson a földnek. Illés Olivér szerint ezért érdemes újragondolni a vetőmagok csomagolásán feltüntetett sor- és tőtávolságokat is, amelyek sok esetben a hagyományos kapáláshoz igazodnak. „A növények analfabéták, nem olvasnak szakirodalmat” – jegyezte meg ironikusan, hozzátéve, hogy saját kertjében gyakran sűrűbben ültet, így a fejlődő növények lombja idővel összezárul, és természetes árnyékot biztosít a talajnak. Ehhez célszerű olyan szélességű ágyásokat kialakítani, amelyek mindkét oldalról, nagyjából 50 centiméter mélységig kényelmesen elérhetők. Legalább ilyen fontos a vetések időzítése, mert a cél az, hogy a talaj lehetőleg egyetlen időszakban se maradjon fedetlenül. Az előadó példája szerint, ha a borsó helyére céklát szeretnénk ültetni, nem érdemes megvárni, amíg a borsót teljesen felszedjük, majd elvetni a következő növényt, hiszen annak még hetekre van szüksége ahhoz, hogy lombjával árnyékoljon. Ehelyett már a fejlődésük végéhez közeledő növények közé elvethetjük vagy elültethetjük az utánuk következőket, így mire az egyik kultúra eltűnik, a másik már átveheti a talajtakarás szerepét. A közönség soraiból felmerült a kérdés, hogy miként lehet ilyen vastag mulcsba palántákat ültetni. Illés Olivér elmagyarázta, hogy egy villával vagy gereblyével elegendő széthúzni a takarást ott, ahová a növény kerül, majd az ültetés után visszarendezni körülötte. Az apró magvak, például a sárgarépa esetében más módszert javasolt. Ilyenkor keskeny barázdát húzunk „V” alakban, komposzttal töltjük fel, ebbe vetjük a magokat, majd éppen csak betakarjuk őket földdel, végül vékony szalmaréteget terítünk rájuk, hogy árnyékoljuk a felszínt és mérsékeljük a kiszáradást. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a csírázásig a talajt folyamatosan nedvesen kell tartani. Aki pedig hagyományos, fedetlen ágyásban kertészkedik, az is használhat ilyen technikákat, hiszen a már elültetett palánták köré utólag is teríthet mulcsot, amelyet a növények fejlődésével párhuzamosan folyamatosan pótolhat. Vegyszerek helyett természetes ellenálló képesség A talaj folyamatos táplálásával a növények ellenálló képességét is erősíthetjük, ezért Illés Olivér a vegyszeres beavatkozások helyett inkább a természetes folyamatokra támaszkodik. A betakarított növényeket például nem gyökerestől húzza ki, hanem a talajfelszín felett elvágja, így a földben maradó gyökerek lebomlanak, járataik pedig segítik a víz mélyebb rétegekbe jutását. A permetezést is mellőzi, még akkor is, ha növényei megbetegszenek. Felidézte egy moníliával fertőzött meggyfája történetét, amelynek kivágását javasolták. „A megoldást láncfűrésznek hívták” – jegyezte meg ironikusan, a fa azonban azóta is él és terem. Mint mondta, nem hagyja teljesen magukra a növényeit, hiszen ősszel „kamionszámra” teríti szét a mulcsot a gyümölcsfák alatt. Úgy véli, azokat a fajtákat érdemes megtartani és szaporítani, amelyek különösebb beavatkozás nélkül is jól érzik magukat a kertben. Kertforradalom NagyváradonA Grund School és Az Ehető kert – permakultúra és erdőkert tervezés szervezésében november 7-én egész napos kertészeti képzést tartottak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. A KERT-REVOLÚCIÓ című rendezvény előadója Illés Olivér, Az Ehető kert alapítója, permakultúrás kert- és erdőkerttervező, valamint oktató volt. A résztvevők a talajregenerálás mellett a komposztálásról, az esővízgyűjtésről és vízmegtartásról, az erdőkertek kialakításáról, a növénytársításokról, a fenntartható konyhakertek tervezéséről és a biodiverzitás megőrzéséről is hallhattak.