444 a kommenteren - 444

444 444

Hangszigetelt titokszobát rendelt a férfi, akit egy 23 éves diáklány meggyilkolásával gyanúsítanak

Nyomozók Ayoola Ajayi Salt Lake City-i házánál, aminek a kertjében Mackenzie Lueck maradványaira bukkantak. Egy kőműves szerint Ajayi hangszigetelt kínzókamrát akart építtetni a házba.Fotó: GEORGE FREY/AFPHangszigetelt, leginkább kínzókamrának tűnő titkos szobát akart építtetni magának Ayoola Ajayi, állította a CNN-nek egy Brian Wolf nevű helyi kőműves. Ajayit pénteken vették őrizetbe a hatóságok, miután háza kertjében elszenesedett emberi maradványokat, a DNS-minták alapján szerint a június 17-én eltűnt Mackenzie Lueck megégett maradványait találták. Wolf elmondása szerint Ajayi egy olyan helyiséget szeretett volna, aminek a bejárata titkos, és csak ujjlenyomattal nyitható. A szobának hangszigeteltnek kellett volna lennie, a plafonba pedig kampókat kért. Azt állította, hogy nagyon hangosan szeretne zenét hallgatni, miközben a kampókra rögzített bortárolóból iszogat. "Az emberek mindenfélét szoktak kérni tőlem, de ilyet nem. Ez túl fura volt" - mesélte Wolf, aki végül "zsigeri megérzésből" nem vállalta a munkát. "Egyszerűen nem állt össze az egész. Nagyon örülök, hogy kimaradtam ebből az egészből" - mondta. Ajayi otthona nyolc kilométernyire van a Salt Lake City-i Hatch Parktól, ahol Luecket utoljára élve látták. Lueck ide a város repteréről érkezett bérautóval. Ennek a sofőrje azt mondta, Lueck nem tűnt zaklatottnak, amikor magára hagyta egy férfival - a telefonjaik helyadatai alapján Ajayival, akivel Lueck a hívásinformációk szerint utoljára beszélt. Ajayi amúgy tagadta, hogy ismerte volna Luecket, de a telefonján több képet is találtak a nőről.
fel 0 le