444 a kommenteren - 444

444 444

A TEK főigazgatója szerint két terrortámadást akart végrehajtani a Kecskeméten elfogott iszlamista

A Terrorelhárítási Központ kedden elfogott egy magát iszlamistának valló, 21 éves magyar férfit, aki többféle terrortámadást, tömegrendezvényen történő robbantást, továbbá tömegbe hajtva elkövetett támadást tervezett Magyarországon – mondta el Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója sajtótájékoztatón (amire a 444 nem kapott meghívót).A főigazgató azt mondta, az illetékes igazgatóságuk hetek óta felderítést folytatott az ügyben, miután az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon – amikre szigorú belépési rend alapján lehet csak belépni – egy magyar fiatalember is részt vett a beszélgetésekben.Az altábornagy szerint a párbeszéd tartalma ellenséges ideológiát, „kimondottan dzsihadista propagandát valló” emberekkel terrortámadásra való felkészülésről, azokra vonatkozó eszközökről, anyagokról, módszerről szólt. Hajdu János azt mondta, „a fiatalember vállalta azt, hogy összeszerelt csőbombát készít el, és Magyarország területén kívánja ezt felhasználni olyan tömegrendezvényen, ami vagy Budapesthez, vagy Magyarország más területéhez köthető”.A Magyar Nemzet úgy tudja, a férfi több magyarországi helyszínen is robbantani akart, elsőként a foci-Eb budapesti helyszínén, a Puskás Arénában, ahol 70 ezer ember életét veszélyeztethette volna, de a Balatonon turisták közé is behajtott volna kocsival.
fel 0 le