Várhatóan három magyar származású politikus is bekerül az új izraeli kormányba - írja a szombat.org. Jaír Lapid, a Jes Atid (Van Jövő) vezetője apai ágon magyar származású, szerbiai születésű apja, Tomi Lapid a holokausztot is Budapesten vészelte át, majd az izraeli magyar ajkú közösség pillére lett. Fia a tervek szerint az új kománykoalíció második két évében kapja majd meg a miniszterelnöki széket.Beni Ganz, az új koalíció fontos támaszának számító Kék-Fehér párt listavezetője és a jelenlegi kormány védelmi minisztere szintén magyar kötődésű, de ő édesanyja révén. Anyját Weiss Málkának hívták, és Mezőkovácsházáról deportálták Bergen Belsenbe 1944-ben. Az izraeli Munkapárt vezetőjének, Merav Michaelinek a nagyapja volt ismert Magyarországon, Kasztner Rezső kolozsvári cionista újságíró volt, az Új Kelet munkatársa, a II. világháború idején pedig a cionista embermentésben tevékenykedett.
444 a kommenteren - 444
Három magyar származású miniszter is bekerülhet az új izraeli kormányba