444 a kommenteren - 444

444 444

Június közepén megszűnik az egészségügyi dolgozókat és rendőröket érintő felmondási tilalom

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent egy olyan módosítás, ami kimondja, hogy hatályát veszti az a két korábbi kormányrendelet, melyek közül az egyik az egészségügyi dolgozóknak és egészségügyben dolgozóknak, a másik pedig a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv hivatásos állományának tagjainak megtiltotta, hogy a járvány alatt kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt felmondjanak - írja a Telex. Az új kormányrendelet június 15-én lép érvénybe, tehát egy hét múlva már felmondhatnak. A veszélyhelyzet viszont még nem ért véget, mert azt a kormány korábban meghosszabbította őszig.
fel 0 le