Úgy volt, hogy ez lesz Orbán Viktor életének egyik legszebb pillanata. A miniszterelnök, akinek olimpiai álmai jó időre szertefoszlottak, miután megfutamodott egy népszavazás elől, 2020 nyarán a saját stadionjában akarta megtekinteni a saját csapatát. Ez a dicsőség még Horthynak és Rákosinak sem adatott meg, pedig az ő idejükben tényleg ünnep volt a magyar válogatott minden meccse. Orbán, aki felcsúti víkendháza mellé is épített egy kisebb stadiont, a járvány miatt kénytelen volt 12 hónappal elhalasztani élete nagy napjait. Tovább azonban nem volt hajlandó várni. Miközben Magyarországon meghalt 30 000 ember, a felpörgetett oltási programmal mindent arra tettek fel, hogy nyáron Budapesten olyan meccseket lehessen rendezni, amilyenekről a miniszterelnök álmodott.A járvány másfél évében Magyarországon a foci végig különleges státuszt élvezett, különlegesebbet, mint bárhol Európában. Akkor is lehetett meccsre látogatni, amikor már bőven pusztított a koronavírus, és akkor nyitották meg újra a stadionokat, amikor még számtalan egyéb rendezvénytípus csak korlátozva vagy egyáltalán nem valósulhatott meg.Az Európa-bajnokság 11 házigazdája közül csak Magyarország vállalta be, hogy teli stadionokban rendezzenek meccseket. Ennél még olyan országokban is elővigyázatosabbak voltak, mint Azerbajdzsán és Oroszország, ahol a diktatúra legfontosabb feladatai közt nem szerepel minden emberélet megóvása.Egy ideig úgy tűnt, hogy Orbán merész húzása bejön. Egyelőre nincs hír berobbanó járványról – bár azért várjunk ki néhány hetet – és, ami egy futballtornán mégiscsak a legfontosabb, a magyar csapat fel tudott nőni a feladathoz. A franciák elleni döntetlenre, Fiola asztalborítására, Sallai, Kleinheisler, Nagy Ádám teljesítményére a világ futballszerető közönsége úgy kapta fel a fejét, ahogy magyar focira hosszú évtizedek óta nem. Különleges ország kell ahhoz, hogy egy sikeresen megrendezett EB-n sikeresen szereplő nemzeti válogatottról valami gusztustalanságra irányítsa a nemzetközi rivaldafényt, de ha folyamatos győzelmi kényszer van, akkor folyamatos győzelmi kényszer van. A néhány hete kommunikációs trükként bevetett, majd homofób toldalékokkal kiegészített „pedofiltörvény” képes volt erre a csodára is. A világban, Nyugat-Európában pedig évek óta különösen rossz hírű Magyarországnak már éppen sikerült volna egy kicsit tisztábbá, vállalhatóbbá tenni az országimázst, amikor a NER homofóbiája hirtelen a felszínre buggyant. Kétségtelen, hogy az alig leplezett alpári buzizás, a melegek vérvád-jellegű összemosása a pedofilokkal, hazai közönség előtt működik, eltereli a figyelmet olyan, a kormány számára kellemetlen ügyekről, mint a lopás vagy a Fudan-beruházás, és még az is lehet, hogy szavazatokat hoz a jövő tavaszi választáson. Maga a nemzetközi felháborodás is segíti Orbán belpolitikai céljait. Jöhet a kultúrharc, jöhetnek a hamis szembeállítások, az ott szivárványos, nálunk nemzeti színú stadionok. Európában viszont ez nem működik. A 2010-es évek közepének menekültválságában az idegengyűlölő magyar kormányzati politika az európai közvélemény egy részében elismerést váltott ki. A határok lezárása, más vallású és bőrszínű emberek távoltartása olyan intézkedések, amivel sok európai választó és politikus egyetért. A homofóbia azonban egészen más ügy.Az utóbbi néhány évtizedben a nyugati világban talán semmilyen témában nem mozdult el annyira a többségi álláspont, mint a homoszexualitás elfogadásának ügyében. Még Magyarországon is vannak erre utaló jelek. A homofóbia Nyugat-Európában annyira a perifériára szorult, hogy a kontinens erős szélsőjobboldali pártjai közül több teljesen nyitott a melegek felé, a politikai spektrumon tőlük balra álló erők esetében pedig ez a kérdés már fel sem merül. Az, hogy a melegeknek ugyanolyan jogaik lehetnek, mint a többségi társadalomnak, szinte mindenhol axióma lett. Ezt egyébként néhány éve még Orbán Viktor is érezte. Amikor a NER a menekültválságban nyílt idegengyűlöletbe kapcsolva véglegesen a szélsőjobboldalra tolódott, még arról beszélt a legnagyobb német lapnak, hogy „ha valaki közel-keleti, regisztrálatlan bevándorlók tömegeit fogadja be egy országba, az azt is jelenti, hogy importálja a terrorizmust, a bűnözést, az antiszemitizmust és a homofóbiát.”Lehet, hogy már akkor sem volt őszinte az aggodalom a kontinens szexuális kisebbségeinek sorsa iránt. Lehet, hogy most csak a pillanatnyi politikai érdek írta ezt felül, és Orbán homofób törvénykezés közben is aggódik az európai melegek sorsáért. Mindenesetre ezt a hazai közönségnek hozott törvényt a nyugati közvélemény egészen máshogy fogadta, mint bevándorlóellenes szólamait néhány évvel ezelőtt.Amikor kedden kiderült, hogy az UEFA nem engedi meg a német rendezőknek, hogy a magyar törvényre válaszul szivárványszínűre világítsák meg a müncheni stadiont, hirtelen mindenki a magyar kormány homofóbiájával – és kisebb részben az UEFA gyávaságával – kezdett foglalkozni. A Barcelonától a Juventusig, a gólkirályból liberális véleményvezérré lett Gary Linekertől a kereszténydemokrata bajor miniszterelnökig a futballvilág és a szélesebb nyugati közvélemény számtalan szereplője nyilvánult meg a szivárvány mellett, és így egyúttal a magyar törvény ellen. Hiába próbálja a magyar kormány azt kommunikálni, hogy a törvény a pedofilokról és a gyerekek védelméről szól, ezt a kommunikációs meccset most elvesztették. Ezt a törvényt Európa homofób törvényként emlegeti, és a magyar kormányra, rajtuk keresztül pedig sajnos Magyarország egészére ráég a homofóbia bélyege. Ez minden magyar számára kellemetlen, de most kivételesen az egyébként tejben-vajban fürdetett magyar focistáknak a legrosszabb. A franciák ellen mindent megtettek, a németek ellen életük meccsére készülnek, de mégsem lehetnek ők a körbeünnepelt sztárok. Európa, és közben Magyarország jelentős része is inkább azzal foglalkozik, hogy mit szabad és mit nem szabad a magyar homoszexuálisoknak. Orbán végső soron nem csak a saját, hanem a magyar focisták és a teljes, többmilliós magyar futballközeg legszebb pillanatát tette tönkre. Ezen egy szerda esti németek elleni győzelem is csak rövid ideig segítene.