Mire lehetett számítani?Kiélezett meccsre, amiben bőven benne volt a hosszabbítás, vagy akár a tizenegyesek lehetősége is. Utóbbi talán az angolokat rettenthette meg kevésbé, hiszen az elmúlt években mélyreható, kiterjedt adatelemzéssel készültek a büntetőpárbajokra.Alapos elemzőmunka eredménye az is, hogy Anglia egyetlen gólt sem kapott a csoportkörben. 2016-ban a portugálok, 2018-ban pedig a franciák nyertek világversenyt remek védekezésüknek is köszönhetően, az angol stáb pedig alaposan feltárta, mit érdemes átvenni tőlük. Igaz, elöl már akadtak gondok, három meccsen csak két gólt sikerült rúgniuk (mindkettőt Sterling), és a skótok elleni 0-0 egyáltalán nem volt meggyőző. Németország végül hozta a kötelezőt a magyarok ellen, és másodikként jutott tovább a halálcsoportból. Játékuk sokszor döcögősnek, helyenként motiválatlannak tűnt, a portugálok elleni 4-2-es meccsen viszont megmutatták, mit tudnak támadásban.Southgate szövetségi kapitány módosított a csoportmeccseken látott taktikán, és a németekhez hasonlóan 3-4-3-as felállásban küldte fel a csapatot. Így kimaradt Foden, Mount és Grealish is, viszont bekerült a 19 éves Saka, aki nagyszerűen teljesített a csehek ellen. A támadósorban Kane és Sterling játszott még, a pálya közepén pedig Rice és Philips. Trippier visszakerült a jobb oldalra, a bal oldalon pedig Shaw kapott lehetőséget szárnyvédőként. A három középhátvéd: Walker, Maguire és Stones.Joachim Löw az Eb-n most először nem a sérüléssel bajlódó Gündogant, hanem a magyarok elleni egyenlítő gól szerzőjét, Goretzkát tette meg Kroos társának a pálya közepén. A csoportmeccseken rendre Gnabry játszott legelöl, ezúttal Timo Wernernek szavazott bizalmat, Sané helyett pedig visszatért Müller a kezdőcsapatba. A két szélen változatlanul Gosens és Kimmich, hátul pedig Rüdiger, Hummels és Ginter játszott.Mi történt a meccsen?A németek kezdtek aktívabban, és bár nem voltak óriási helyzeteik, többször az angol kapu elé kerültek. Rendre Goretzkától indultak az akciók, aki hol kitette jobbra Kimmichnek, hol maga tört előre középen, mint a nyolcadik percben, amikor Rice csak szabálytalanul tudta megállítani. Ez még éppen a tizenhatos vonala előtt történt, így csak szabadrúgás járt, nem tizenegyes, de hosszas készülődés után Havertz a sorfalat találta el. Tíz perc után lassan az angolok is megérkeztek a meccsbe, egyre többet birtokolták a labdát. Saka többször is fejfájást okozott a németeknek, Rüdiger egy alkalommal csak úgy tudta megállítani, hogy egész testével nekiugrott, és fellökte. Éles szögből, jó helyről járt a szabadrúgás, ami amúgy is potenciális fegyver az angolok számára, de ebből végül semmi sem lett.A legnagyobb helyzetet a 16. percben dolgozták ki az angolok, pontosabban maga Sterling, akit üresen hagytak a németek, így vagy 20 méterről kapuar küldte, Neuernek vetődnie kellett. A szöglet után Maguire fejelt, ismét védett a kapus. Maguire-t máskor is keresték az íveléseknél.A 32. percben hosszú idő után ismét eljutottak a németek az angol kapuhoz. Goretzka adott jó passzt Havertznek, aki kitette Kimmichnek, ő középre ívelte, de Gosens nem érte el fejjel. Rögtön utána Werner került óriási helyzetbe Havert indítása után, de Pickfordba lőtte.Az utolsó negyed óra nagyjából eseménytelenül telt. A lefújás előtt még Sterling szerzett labdát Müller félresikerült passza után, majd földre került a tizenhatos vonalánál, a labda Kane elé pattant a kapu torkában, de hiába, Hummels felszabadított.A második félidő is német heyzettel kezdődött, Havertz egy balról érkező labdát lőtt ballal, kapásból a kapura a tizenhatos vonaláról, be is ment volna, ha Pickford nem véd óriásit. Néhány perccel később Kimmich ívelt be a jobb oldalról, Gosens fejelt, de inkább felfelé, mint kapura, Pickford bokszolta ki a labdát. Az 57. percben Rüdiger indítása után Havertz indult meg, jó ütemben Werner elé tette a labdát, de az angol védelem helyt állt, Stones szögletre mentett. Mindkét kapitány a 70. perc előtt cserélt először. A németeknél Gnabry érkezett Werner helyére, az angoloknál pedig Grealish váltotta Sakát, így kénytelenek voltunk búcsút mondani a Saka-Rüdiger birkózásoknak. Sterling vette át Saka helyét a jobb oldalon, Grealish pedig a támadó hármas bal oldalán játszott. A 75. percben kissé váratlanul aztán vezetést szereztek az angolok. Sterlingtől indult az akció, középre tette Kane-nek, aki lekészítette Grealishnek. Ő továbbtette a labdát a bal oldalon érkező Shaw-nak, aki beadta középre. Ott ismét Sterling érkezett, akinek már csak bele kellett tennie a lábát a labdába. Ez volt Anglia és Sterling harmadik gólja az Európa-bajnokságon. A középkezdés után megindultak a németek, Maguire a tizenhatos előtt szabálytalankodott Kimmichhel szemben, így Müller jó helyről rúghatott szabadrúgást, de a sorfalat találta el.A 81. percben tízezrek hordhattak ki lábon egy szívinfarktust, amikor Sterling hatalmasat hibázott, és csapattársa helyett Havertznek adta a labdát. Ő gyorsan indította Müllert, aki kapura vezethette a labdát, a tizenhatos vonaláról lőtt, Pickfordnak nem lett volna esélye, de a labda elgurult a kapufa mellett.A 86. percben, miközben az angolok Rice sérülése miatt ideiglenesen emberhátrányban voltak, Shaw labdát szerzett a pálya közepén, kitette Grealishnek a bal oldalra, a középen érkező Kane pedig a kapuba fejelt. Löw már hiába próbálkozott Sané és Emre Can, majd Musiala becserélésével, a maradék néhány perc nem volt elég a csodára. Németország kiesésével egyben Joachim Löwtől is búcsúzunk, aki 2006 után vette át a válogatott irányítását, 2014-ben világbajnokságot is nyert. Kimondhatjuk azt is, hogy a halálcsoport továbbjutói közül senki sem élte túl a nyolcaddöntőket.Mi lesz ezután?Az angolok a svéd-ukrán meccs győztesével játszanak a negyeddöntőben, ha onnan sikerülne továbbjutniuk, Csehország vagy Dánia várna rájuk a legjobb négy között.
444 a kommenteren - 444
Hangrobbanás a Wembley-ben, Anglia 2-0-ra kiütötte Németországot