Az olasz-spanyol mediterrán derbi mellett az angol-dán sem bírt kis téttel: Anglia sorozatban másodszor került közel története második nagy döntőjéhez az 1966-os – győztes - vb-finálé után, míg a dánok – előzetesen talán kevesek által várt módon – remek focival kerültek karnyújtásnyira második Eb-döntőjükhöz az 1992-es emlékezetes diadal után. Az angol és úgy egyáltalán a világ szaksajtóját főként az a két kérdés dominálta, hogy az angolok a németek elleni meccshez hasonlóan alkalmazkodnak-e a 3 védővel építkező dánok játékához, illetve ha esetleg hátrányba kerülnek, akkor eredménykényszer alatt lesz-e még egy sebességfokozat a torna menedzselését, és az energiák tartalékolását csúcsra járató háromoroszlánosokban? A szerdai elődöntő végül mindkettőre választ adott, és emellett is szolgált taktikai érdekességekkel. Elemzés.Alkalmazkodni vagy nem alkalmazkodni?A fő téma a meccs előtt tehát az volt, hogy Southgate ismét átvált 3-4-3-ra, mint a németek ellen, ahol ennek köszönhetően teljesen lenullázta a két német szárnyvédő (Gosens, Kimmich) által okozott veszélyt? Hiszen a dánoknál a tornán Joakim Maehle nyújt zseniálisat hasonló posztról. Vagy maradnak az angolok a bevált 4 védős szisztémánál, amely könnyed sikert hozott a szintén 3 védővel felálló ukránok ellen. A megoldás végül köztes lett: Southgate ugyan nem dobta az ukránok elleni felállást, de elvégzett egyetlen személyi változtatást – ami valamelyest reagált a dánok alapjátékára. Jadon Sancho helyén az a Bukayo Saka kapott szerepet, aki szintén remekül cselező játékos, aki bárkit képes levenni egy az egyben, mint azt az emberfogó csehek elleni meccs is kiválóan demonstrálta, részben amiatt, mert az Arsenalban eleinte sokat használták szárnyvédőként labda nélküli munkában is kimagasló, ami kapóra jött a kitűnő formában játszó Maehle ellen. Ezzel szemben ha a kezdőn nem is, a csapat alaptaktikáján Hjulmand variált többet. Talán éppen megijedve az angol-cseh meccsen látottaktól, ahol Southgate csapata 45 percen át játszi könnyedséggel alakított ki helyzeteket a magasra tolt, emberorientált cseh presszing mögött, nagyban a kiválóan 1v1-ező – végül 12/7 és 6/4 sikeres párharccal, előbbi Meccs Embere teljesítménnyel záró - Saka-Grealish duónak köszönhetően. A logika tehát világos volt a döntés mögött: a felállt és jól szervezett középmagas blokk előreláthatóan nagyobb fejtörést okozhat a végtelenül lassú, és biztonsági labdajáratásra építő háromoroszlánosoknak, mintha egy feltolt védelem mögé lövöldözhetik be a labdákat a gyors és jól cselező szélsőiknek. Hamis kilencesek Európa-bajnokságaA meccs első periódusát így alapvetően a rendkívül fegyelmezett, 5-4-1-es középmagasan meghúzott védelmi vonallal operáló dánok, és az ezt feltörni igyekvő, agresszívan le- és visszatámadó angolok határozták meg. A fenti képen látható módon így az angol labdakihozatalokat többnyire egy oldalra tudták terelni, de az is látszik, hogy Kane esetleges visszalépéseivel könnyedén létszámhátrányba kerülhetnek a középpályán a dánok. Így a cél többnyire az volt, hogy a szűk pozíciókból kiinduló szélsők fedezőárnyékukkal lezárják a passzsávokat az építkezési fázisban a 3 védővel játszó angolok két játékosa, Walker és Maguire előtt, ez azonban közel sem volt életbiztosítás. Mivel a vonalak között folyamatosan létszámfölényben voltak az angolok, így szinte mindig volt szabadon megjátszható ember, és az eddigi tornán a sokszor redundánsnak ható, a Spursben sokat látott Kane-visszalépések is értelmet nyertek, és Olmo hasonló szerepköre után itt is komoly meccsbefolyásoló tényezővé tudtak válni. Arra, hogy ezek minél kevesebbszer történjenek meg, azért természetesen volt elképzelése a dán csapatnak. A fent is látható szokásosnál mélyebb védekezésből nagyon tiszta, ún. pressing triggerekre (letámadást kiváltó esemény, pl. rossz labdakezelés, hátrapassz) átváltottak a szokásos 3-4-3-as letámadásukba, amivel néhányszor egészen az egész meccsen bizonytalan Pickfordig tudták terelni a játékot. Erősségből gyengeségA dánok az Eb eddigi részén alapvetően a gyors, főleg szélső túltöltésekre építő akciókra alapoztak, ahol többnyire egy felpassz – a válogatottban hihetetlenül összetett szerepkört ellátó – Höjbjergtől a szélső támadók felé, lekészítés, majd egy harmadik emberes befutás Delaneytől/valamelyik szárnyvédőtől vagy csatártól volt egy gyakori mintázat. Ehhez pedig kulcsember volt az Atalantában sok más társa mellett (Gosens, Hateboer, Castagne) kimagasló szárnyvédővé fejlődő Joakim Maehle. A vele szemben felálló Bukayo Saka így többnyire mélyebben helyezkedett letámadáskor, mint a túloldalon Sterling, és amúgy is lelkesen visszazárt a felfutó dánnal. Emiatt az amúgy erősségnek számító gyors dán labdakihozatalok és kontrák jóval kevésbé tudtak érvényesülni, így sokszor például Stryger Larsennek kellett a szokásosnál mélyebben visszalépnie szinte a középhátvédek vonalába, hogy segítse a labdakihozatalokat. De Maehle hatástalanítása mellett a döntő csapásokat is az ő oldalán tervezték bevinni az angolok, kihasználva azt, hogy ő elsősorban támadóerényei miatt remek, ráadásul mögötte az a Vestergaard volt, akire például Lukakuval utaztak a belgák is a csoportmeccsük második félidejében. Ez a probléma felerősödött az – amúgy egész meccsen brillírozó, 16/10 sikeres cselt végrehajtó – Sterling becserélésével, mikor Grealish váltotta Sakát. A sokat vitatott tizenegyes is egy ilyen szituáció után érkezett. Az összképhez hozzátartozik, hogy a már-már szokásos Hjulmand váltás, mikor a csapat 3-5-2-re áll át a második félidő derekán most teljesen balul sült el, így ugyanisa pálya centrumában visszalépegető játékosokat könnyebben tudták felvenni a dán középpályások, de a kontrákhoz, vagy hosszabb labdabirtoklási fázisokhoz egyszerűen nem volt elég embere az amúgy is fizikailag megfogyó dánoknak, így maradtak a meccs utolsó 20-25 percére a céltalan fellőtt labdák Poulsen felé, akinek a fejpárbajait követően nem tudta ki felszedni a lecsorgókat, amiben az erejével teljesen elkészülő Damsgaard pl. remek volt. Így Hjulmand és csapata végül nem tudta eltüntetni ezúttal a két csapat közti különbséget, és a folyamatosan növekvő angol nyomást sem tudták tartani, miközben ők a második félidőtől kezdve semmilyen veszélyt nem tudtak jelenteni Pickford kapujára, így aligha érdemes leragadni a tizenegyes vitathatóságán is.Az angol meccsterv nem volt látványos, de a dánok gyenge pontjait tisztán felismerte, és addig nyomta őket, amíg az be nem jött. Míg Hjulmand most nem tudott úgy váltani, hogy kibillentse a meccset a holtpontról, saját csapatának előnyt szerezve. A meccs végét végül stílszerűen, a labdát okosan eldugva zárták le az angolok, esélyt sem adva a cseréit hamar elhasználó, így Jensen sérülése miatt a meccset emberhátrányban befejező dánoknak arra, hogy felérjenek a kapujuk elé.