Hogy mi lehet az a nevezetes hideg láb? Az UEFA hivatalos statisztikái szerint Sancho 3 perc 19 másodpercet, Rashford 3 perc 34 másodpercet töltött a pályán az Európa-bajnokság döntőjében, mielőtt odaálltak volna a 11-eshez. A pálya szélén a bemelegítésnél nem labdával készülnek. Ilyen rövid idő alatt Rashford a pályán labdához sem ért, Sancho egyetlen passzt adott Sakának. Rashford már a hosszabbítás szünetében felvette a mezét, akkor úgy tűnt, hogy becseréli Southgate, de az angolok szövetségi kapitánya inkább kivárt még 15 percet, és csak a 120. percben küldte pályára a támadót. a szintén jegelt Sanchóval együtt.Rashford rutinos 11-es lövő, ilyen előzmények után nem is volt rossz a próbálkozása, elküldte Donnarummát a másik irányba, de aztán kapufára lőtte a labdát. (A 2018-as vébén a 113. percben szállt be Kolumbia ellen, de ennyi idő már bőven elég volt neki, hogy értékesítse a 11-esét.)Sancho már rosszabbul lőtte a 11-est, Donnarumma simán hárította, aztán jött a rutinosabb játékosok helyett Saka, és kihagyta. (Grealish utóbb jelezte, hogy ő szeretett volna lőni.) Southgate azt mondta, hogy még az edzésen látottak alapján választotta ki a 11-es lövőket, ami meglepő, hiszen eléggé más lehet tréningen kapura lőni, mint az Eb-t eldöntő, felfokozott állapotú párbajban. Pláne, hogy tényleg az utolsó pillanatban küldte pályára Rashfordot és Sanchót. Ezt a hibát egyébként a spanyolok edzője, Luis Enrique is elkövette ezen az Eb-n. Ő Svájc ellen küldte be a 120. percben Rodrit Pedri helyére. Rodrinak három passza jutott a hátralévő időben, és volt egy kaput elkerülő lövése. Ezután ki is hagyta a 11-esét. Belefért, mert a svájciaknál hárman is hibáztak. Az olaszok ezt a leckét már az előző Európa-bajnokságon megtanulták. A németek elleni negyeddöntőben a 120. percben lépett a pályára Zaza, hogy aztán ki is hagyja minden idők talán legnevetségesebb büntetőjét.Most a döntőben Mancini is cserélt még egyet a 118. percben, de Florenzit nem jelölte a 11-est rúgók közé. Érdekes adat: amikor Southgate még játékosként állt oda 11-est rúgni a németek elleni, hazai rendezésű Európa-bajnokság elődöntőjében Németország ellen 1996-ban, és hagyta ki azt, az akkori angol szövetségi kapitány, Terry Venables egyáltalán nem cserélt az egész meccsen. A túloldalon Berti Vogts viszont megjátszotta az utolsó pillanatos cserét, és be is jött, mert a 118. percben pályára küldött Strunz belőtte a maga 11-esét. Talán ez ragadt meg Southgate-ben.A Nemzetek Ligája bronzmeccsén, 2019-ben Southgate a hosszabbítás szünetében cserélte be Sanchót és Barkley-t, akik aztán rúgtak is 11-est. De előtte legalább negyed órát kaptak a pályán. Akkor lőtt Sterling is, aki most valamiért nem, az ötödik 11-es mögé pedig Pickford kapus állt oda.
444 a kommenteren - 444
Rashford labdaérintés nélkül, Sancho egy passzal a lábában állt oda 11-est rúgni