Keddig 6 érmet szerzett a magyar csapat a tokiói olimpián, ma ehhez pár óra alatt további ötöt tettek hozzá. Kettős magyar sikerKopasz Bálint kajak 1000 méteren iskolázta le a mezőnyt. Nem kifejezetten magyar szám, 1968 után nyert újra magyar kajakos ezen a távon. Ehhez képest nemhogy az aranyat, de az ezüstöt is behúztuk, mivel újításként az olimpián nemzetenként már két versenyző indulhat kajak-kenuban egy számban. Óriási hajrával szerezte meg Varga Ádám az ezüstöt. Az egyik testvérnek már sikerült, a másiknak holnap sikerülhetA magyar birkózás 20. aranyérmét szerezte Lőrincz Tamás. Erre elég sokat kellett várni, magyar birkózó legutóbb 2004-ben nyert olimpiát, akkor Majoros István lett aranyérmes. A most már a 77 kilósok között versenyző Lőrincz Tamás kilenc éve Londonban - még 66 kilósként - második lett az olimpián. Most regnáló világ- és Európa-bajnokként érkezett Tokióba, 34 évesen, az utolsó versenyére. A döntőben a kirgiz Akzsol Mahmudov volt az ellenfele. A kétszer három perc nem vonultatta fel a sportág minden szépségét, akció nélküli 2-1 lett, de Lőrincz győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Az olimpiai bajnok fivére, Viktor is döntőbe jutott ma, ő holnap lép szőnyegre a 87 kilósok között. Így örült Lőrincz az aranynak. A második helyezett, aki még a győztesnél is jobban örültTörténelmet írt Berecz Zsombor a vitorlázók között. Eddig egyetlen érmünk volt vitorlázásban, a Detre fivérek voltak bronzérmesek Moszkvában 1980-ban, most már van egy ezüst is.A világ- és Európa-bajnok Berecz nagyon kiegyensúlyozottan versenyzett az alapszakasz 10 futamában, csak a britek címvédője, Giles Scott volt előtte a pontversenyben. Berecz a döntő, éremfutam előtt azt ígérte, hogy rámegy a győzelemre, aztán majd kiderül, hogy a tetemes pontelőnnyel vezető brit hányadik helyen végez. A magyar betartotta az ígéretét, hatalmasat küzdve első lett az éremfutamban. A rosszul rajtoló brit is óriásit versenyzett, a végén 4. lett, ezzel összetettben megtartott három pontot az előnyéből. Berecz csöppet sem tűnt csalódottnak az ezüstéremmel, nem is lett volna oka rá. A csalódott harmadikokA legszomorúbb keddi magyar érmesek a kajak kettes tagjai voltak az 500 méteres futam után. Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta és Bodonyi Dóra harmadik lett. Kozák címvédő volt ebben a számban, most már nem a riói akkori partnerével, Szabó Gabriellával indult. Kozák pályafutása hetedik olimpiai érmét nyerte, és még két számban indul. 4. helyezett lett 500 női kajakpárosban Csipes Tamara és Medveczky Erika, 5. lett a 97 kilós Szőke Alex kötöttfogású birkózásban, 6. Lucz Dóra 200 méteres kajak egyéniben. A magyar csapat négy arany-, négy ezüst- és három bronzérem áll.
444 a kommenteren - 444
Itt visszanézheti, hogyan nyertek ma öt érmet a magyarok