Két magyar résztvevője is volt a 200 méteres kajak döntőjének a tokiói olimpián. Tótka Sándor és Csizmadia Kolos is futamgyőzelemmel jutott be a fináléba. Két órával később álltak újra a rajthoz. A mezőnyben ott volt a címvédő brit Liam Heath. A brit a riói olimpia után veretlen volt, egészen az idei Európa-bajnokságig, ahol Tótka legyőzte őt. Az elődöntőben pedig Csizmadia verte meg. Az UTE 27 éves versenyzője, Tótka nagyon jól kapta el a rajtot, féltáv után jött rá Heath, de a magyar a végén be tudta rúgni a hajóját. Nem hirdettek azonnal végeredményt, de a célfotó alapján pár centivel Tótka hajója ért célba. Csizmadia Kolos 4. lett. Ez a magyar kajak-kenu sport 84. ötkarikás érme, a 27. aranya - korábban ebben a számban még soha nem sikerült dobogóra sem állni -, a tokiói olimpiai csapat szempontjából pedig a 14. érem, az ötödik arany.
444 a kommenteren - 444
Tótka Sándor olimpiai bajnok kajak 200 méteren