444 a kommenteren - 444

444 444

Bronz és elégedettség a végére

A magyar férfi vízilabdázók is a harmadik helyen zártak. 6 arannyal és 20 éremmel zártunk összesen 9 sportban. Ez jó teljesítmény. A legtöbb érmet és aranyat az amerikaiak nyerték. Eliud Kipchoge megint megmutatta, ki a valaha volt legnagyobb maratonfutó. Még egy vízibronzMagyar idő szerint vasárnap kora reggel rendezték az utolsó olyan eseményt a tokiói olimpián, amiben magyar sportolók is érdekeltek voltak. A férfiak vízilabdatornájának bronzmeccsén a magyar válogatott a spanyolokkal játszott. A lelátón ülő sok sportolónak köszönhetően ez volt az első alkalom, hogy a közvetítésbe többször is behallatszott a „hajrá Magyarország” és a végén a „szép volt fiúk” skandálás.A félidőben még 5:5 volt az állás annak ellenére is, hogy az orosz bírók inkább a spanyoloknak kedveztek. Ennek köszönhetően a meccs végére négy magyar játékos is kipontozódott, de ennek ellenére sikerült 4:0-ra megnyerni a második játékrészt és 9:5-re a meccset.A 2000-es évek elején sorozatban szerzett három aranyérem után a magyar férfiak az előző két olimpián a negyeddöntőben buktak el. Ehhez képest Tokióban sikerült előrébb lépni, nagy kár, hogy a görögök elleni elődöntőben jóval képességei alatt játszott a csapat, mert vasárnap akár döntőt is játszhattunk volna.Az arany a címvédő szerbeké, akik 13:10-re verték a döntőben az elődöntőben a magyarokat búcsúztató görögöket. 25 év sikereA férfi vízipólósok bronza volt a magyar küldöttség 20. érme Tokióban. 6 arany, 7 ezüst és 7 bronz jutott a magyar sportolóknak,Az 1996-os atlantai olimpia óta nem szerzett annyi érmet magyar küldöttség, mint 2021-ben Tokióban. A magyar sportolók 20 éremmel zártak, Atlantában 21 jött össze. Az azóta rendezett olimpiákon ez a szám 17, 17, 10, 18 és 15 volt. A 6 arany ugyanakkor kettővel kevesebb, mint öt éve Rióban. Az utóbbi öt olimpián 8, 8, 3, 8, 8 volt ez a szám A mostani 6 aranyat négy sportágban szereztük, a riói 8-at háromban. A tokiói 20 érem kilenc sportágban született, a riói 15 mindössze négyben. Magyarország mind az aranyak, mind az összesített érmek tekintetében a 15. helyen végzett Tokióban. Összességében az egy éves csúszással megrendezett olimpia magyar szempontból felülmúlta a várakozásokat.A végső győztesAkárcsak a 2008-as pekingi olimpia óta mindig, 2021-ben Tokióban is az amerikaik nyerték az olimpiai éremtáblázatot. A végeredményUSA (39 arany, 41 ezüst, 33 bronz) Kína (38, 32, 18) Japán (37, 14, 17) Egészen az utolsó, vasárnapi versenynapig a kínaik álltak a táblázat élén, de végül nagy hajrával az amerikaiak ismét nyertek.Amerikában gyakran nem az aranyérmek, hanem az összes érem alapján számolják az éremtáblázatot, mert abban még jobban szoktak teljesíteni. Ezt a rangsort is ők nyerték meg:USA 113 érem Kína 88 érem Orosz sportolók 71 érem És a legnagyobbTokióban Eliud Kipchoge lett a harmadik férfi, aki meg tudta védeni olimpiai címét maratonfutásban. A legendás etióp Abebe Bikila (1960, 1964) és a keletnémet Waldemar Cierpinski (1976, 1980) után a 36 éves kenyai is duplázni tudott.30 kilométer után Kipchoge egyszerűen ellépett, és szemmel láthatóan nem különösebben elfáradva, a közönségnek integetve, 2:08:38-as idővel ért célba.Rio olimpiai bajnokát, a világcsúcstartó Kipchogét, az egyetlen embert, aki egyszer már le tudott futni 42,195 métert kevesebb mint 120 perc alatt, eddig is minden idők legnagyobbjának tartották ezen távon, de ez az aranyérem után már tényleg senkiben sem maradhattak kétségek.
fel 0 le