Egy hete még harmadszor is pszichiátriára küldte volna, most úgy tűnik, lemondana a lánya feletti gondnokságról Jamie Spears. A bíróságnak benyújtott iratok szerint nincs meggyőződve arról, hogy a váltás Britney Spears érdekét szolgálja, ugyanakkor a folyamatos, nyilvánosság előtt zajló vitát sem tartja jónak. Ezért készen áll az együttműködésre, idézi a TMZ. Azt írja, bármi is legyen a hivatalos státusza, mindig feltétel nélkül szeretni fogja Britney-t. Az ügyvédje által írt szövegben Jamie Spears egyúttal tovább támadja volt feleségét, Lynne Spears-t, aki állítása szerint nem vett részt a lánya életében az elmúlt 13 évben. Magára viszont Britney megmentőjeként hivatkozik, amiért segített neki a legnagyobb válsága idején, és tagadja, hogy bármire is kényszerítette volna.Britney Spears ügyvédje azt mondta, örülnek, bár nem lepte meg őket a döntés, Jamie Spears vádaskodásait pedig továbbra is elítélik. Az ügyvéd szerint Spears elherdálta lánya vagyonát, aki felett totális kontrollt gyakorol, rádásul erőszakoskodott Britney két fiával, amiért a bíróság korábban távoltartást rendelt el. A New York Times februárban mutatta be dokumentumfilmjét Britney Spears küzdelméről a gondnoksággal szemben.
444 a kommenteren - 444
Britney Spears apja hajlandó lemondani a gondnokságról