Zárt világnak tűnik, de sok ezer gyereket érint: a kormány gyökeresen átalakította a gyermekvédelmi rendszert. Az állami nevelésbe vett gyerekek jelentős része már egyházi intézményben él. A nevelőszülői ellátásból teljesen kivonult az állam, nagyon kevés civil mellett kizárólag egyházak maradtak. Közülük is kiemelkedik a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató. Lelkes, táborszervező teológushallgatók alapítványából hatalmas szervezet jött létre, élén Kothencz Jánossal, háta mögött a Szeged-Csanádi Egyházmegyével és Kiss-Rigó László püspökkel. Kothencz állami gondozásban nőtt fel, mégis magasra jutott, jó politikai kapcsolatai a minisztériumig érnek, még Botka László kihívójaként is megmérette magát. Mit jelent az egyházi térnyerés a gyermekvédelemben? Kötelező-e keresztet vetni, és jobb lesz-e vajon a gyerekeknek? 1998 júniusában százhúsz állami gondozott és negyvenöt felnőtt segítő gyűlt össze Izsákon, Kecskeméttől nem messze, a második ÁGOTA-táborban. „Huszonéves, erős, vidám fiú ő, akiben érezni az elhivatottságot. Maga is állami gondozottként nőtt fel, hányódott-vetődött, mint sok más sorstársa, s szinte a véletlennek köszönhető, hogy egy katolikus pap jóvoltából megismerhette a kereszténységet, Jézust, a másokért élés örömét” - írta akkoriban az Új Ember című katolikus lap az Állami Gondozottak Országos Találkozójának főszervezőjéről, Kothencz Jánosról. A következő nyáron százötvenen utaztak Szegedre, köztük a 21 éves Oláh Ibolya, akire néhány évvel később milliók figyeltek fel a Megasztárban. Frissen végzett zöldség- és fűszernövénytermesztő szakmunkásként érkezett a Szabolcs megyei Tiszadobról, rajta kívül makói és szegedi tizenévesek is megszólaltak a Népszabadság riportjában. „Nagyon vártam már, hogy elkezdődjön a tábor. Így legalább el tudjuk felejteni egy kicsit az intézetet” - mondta egyikük.A cikk szerint „az alapítványt teológushallgatók hozták létre, s céljaik közé tartozik a preevangelizáció is: meghatározott, pozitív erkölcsi értékrend kialakítása, a keresztény értékekkel való kapcsolat megteremtésre”. A tábor kétmillió forintba került, 800 ezret vártak a Deutsch Tamás-féle Ifjúsági és Sportminisztériumtól, de csak 20 ezret kaptak.2005-ben már országszerte 24 gyermekotthonban voltak jelen az ágotások: egész évben programokat szerveztek az állami gondozottaknak, és a nyári táborokban is egyre többen vettek részt. Támogatta őket a németországi katolikus egyház alapítványa, a magyar állam és a szegedi önkormányzat is. „Amire viszont nincsen támogatás, azt saját zsebből oldjuk meg. (...) Én ettől is tartom életképesnek az alapítványunkat, hiszen munkatársaink maguk dönthetik el, hogy mennyit képesek áldozni energiájukból, idejükből, anyagi javaikból - és azt határozottan rá is áldozzák. Sajnos, a civil szférában sokszor láttam ellenkező példát, ahol mindenki könyökölt, és inkább máshonnan igyekeztek megszerezni mindent, mintsem hogy beletennének a sajátjukból” - mondta Kothencz akkoriban a Família magazinnak. Az alapítvány mára országos intézménnyé érett, a nevelőszülőknél élő gyerekek közel harmadáért nem az állam, hanem a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató felel.
444 a kommenteren - 444
Ki védje a gyerekeket? Pár év alatt állami gondozottak ezreit bízták az egyházakra