Fokozatosan csökken a káresetekhez kivonuló hivatásos tűzoltók száma Magyarországon, egyes városokban lassan már egyharmaddal vannak kevesebben, mint a katasztrófavédelem mostani rendszerének 2012-es létrehozása előtt - mondta a Népszavának Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke.Salamon szerint a hivatalos statisztikák azért nem adnak valós képet a tényleges helyzetről, mert ma már a létszámba olyanokat is beszámítanak az igazgatóságok - gépjárművezetőket, különleges szer kezelőket, tűzoltásvezetőket, felderítő szakembereket, a búvárokat, kutyavezetőket és hajósokat -, akik segítik ugyan a munkát, de maguk nem oltanak, nem mentenek. A szervezet adatai szerint jelenleg több mint 7500 tűzoltó lát el „készenléti feladatokat”, és ez a létszám érdemben nem változott 2012 óta.Salamon példája szerint Győrben például 2019-ben a tűzoltó-parancsnokság napi minimális szolgálati létszáma 29 fő volt. Ez a létszám azóta nem csökkent, viszont ma már beleszámítják a mobil laboratórium személyzetét és műveleti szolgálatot ellátó kollégákat is, akik kevésbé veszélyes helyzetekben nem tartanak a riasztás után két percen belül indulni köteles társaikkal. Közülük a mobil labor személyzete csak munkanapokon és hivatali munkaidőben tartózkodik a tűzoltóságon, a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat pedig nem is Győrben állomásozik, hanem Csornán, ráadásul hozzájuk sorolják azt a négy tűzoltót is, aki a néhány éve létrehozott pannonhalmi őrsön teljesít szolgálatot, ami abban a térségben előrelépés, de a megyeszékhely lakóinak védelmét gyengíti. A tűzoltó-szakszervezet elnöke szerint komoly gond, hogy az utóbbi években alig jönnek jelentkezők a szakma alacsony megbecsülése miatt. Ráadásul a fiatalabbak egyharmada Salamon szerint öt éven belül otthagyja a szolgálatot.Ha kevés az ember és kevés az eszköz, lassabb lesz a mentés, emberéletek kerülnek veszélybe, a kár értéke is megnő – összegezte a Népszavának a félrevezető statisztika mögött megbújó bajokat Salamon Lajos.
444 a kommenteren - 444
Egyre kevesebb a tűzoltó, csak ez a statisztikai bindzsizés miatt nem látszik