A magyar állam továbbra is harcban áll a Sámándob maradványaival. Eredetileg a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonja volt, de azóta is emészti a közpénzt a Sámándob. Az eredetileg kalkulált 500 millió helyett kétmilliárdból hozták össze az építményt. Később a hazaszállításra is elment 650 millió. A Sámándobért felelős Szőcs Géza 2015-ben 5-6 milliárd forintra saccolta az expo teljes költségeit a hazaszállítással együtt. 2015 óta hánykolódó Sámándob alkatrészei elvileg már 2017-ben megérkeztek Karcagra, hogy ott sztyeppemúzeummá alakítsák, de sok előrelés eddig nem történt, mert a karcagi városvezetés nem erre akarta költeni a pénzét. Nemrég azonban megjelent egy közbeszerzési kiírás, miszerint további 3,7 milliárdból építenék újra a Sámándobot. Vagyis az újjáépítés nagyjából kétharmadával drágább lesz, mint amennyiből eredetileg Milánóban megépítették. Erre azóta kaptak pénzt a kormánytól. Hadházy Ákos független képviselő megkereste a Sámándob maradványait, amik a képek szerint egy karcagi kisvállalkozás udvarán rozsdásodnak halomra dobálva.A képviselő azt írta, hogy a pavilon nagy részét adó faanyagot viszont Olaszországban hagyták, mert elrohadt.
444 a kommenteren - 444
Halomba dobálva rozsdásodnak a Sámándob maradványai egy karcagi kisvállalkozás udvarán