Olyan élmény érte a 444 riporterét a Balatonon, pecázás közben, amilyen még soha: a víz alatt kezdték el csipkedni a szúnyogok Olyan érzés volt, mintha tűkkel szurkálták volna a bőrömet. A második ilyen eset után véletlenül rávilágítottam a lábamra, és lelepleződtek a tettesek: a lábamra bokától fürdőgatyáig vérszopó rákok tucatjai tapadtak. Hiába láttam a saját szememmel, az egész annyira hihetetlen volt, hogy a Balatoni Limnológiai Intézethez fordultam magyarázatért. Gál Blanka kutató a leírásom alapján kapásból egy invazív bolharákfajra tippelt, de sosem hallott olyasmiről, hogy a kétpúpos bolharák emberre támadt volna. Ezek után saját magamat ajánlottam fel csalinak: újra beleálltam a vízbe, és végül ez hozta meg a megoldást. Még 2017 augusztusában történt, hogy a 16 éves melbourne-i kamaszfiú, Sam Kanizay egy focimeccs után a város Brighton Beach nevű strandján térdig az óceán arrafelé ilyenkor jéghideg vizében állva hűsítette a futballozástól elgyötört lábát. Fél óra telhetett el, amikor úgy érezte, mintha a bokája környékén tűvel szurkálnák. Azt hitte, hogy a homok irritálja a bőrét, ezért kijött a vízből. Ekkor vette észre, hogy csak úgy dől a vér a bokájából. Az orvosok a bőrén talált aprócska sebek alapján arra gyanakodtak, hogy valamilyen állat csipkedhette össze tömegesen. Másnap visszament a helyszínre, és egy darab hús + egy sűrű háló segítségével kifogta a feltelezhető tettest. Vagyis igen sok feltételezhető tettest. Egy csomó pár milliméteres, kifli alakú rákocskát. A felkért szakértők szerint egy “tengeri bolhának” is becézett bolharákfaj lehet a tettes. Ez a pár milliméteres, lapos testű kis állat főállásban lebontással foglalkozik. Nem házakéval, hanem döglött halakéval, rohadó növényekével és más tengeri lényekével. És aki, ezek szerint, bizonyos körülmények között az ember testnedveit sem veti meg.A későbbiek szempontjából érdekes lehet, hogy az ügyről megkérdezett egyik kutató szerint a tengeri bolhák azért tudták annyira összecsipkedni a fiút, mert az átlagos fürdőzőktől eltérően sokáig állt egy helyben a vízben.2021 augusztusának elején történt, hogy az 51 éves budapesti újságíró, Szily László több egymást követő napon klasszikus nyári balatoni módszerrel próbált pontyot fogni, amennyiben fürdőgatyában a langyos vízben állva dobálta az úszóját a nádas széléhez. Az első peca alkalmával úgy egy órája állhattam a vízben, amikor viszketni kezdett a lábszáram a bokámtól a combomig. Percek múlva már olyan érzés volt, mintha apró tűkkel szurkálnák a bőrömet. Némelyik csípés egészen erőteljes, már-már égető volt. Meg is megjegyeztem magamban, hogy nahát, ennyire puhány lettem, hogy egy kis ázástól olyan érzékenyre puhul a bőröm, hogy a Balatonban lebegő homokszemek is ennyire irritálják.Másnap délután ismét ott álltam a nádfal előtt, és a jelenség, megint egy jó óra elteltével, ugyanúgy megismétlődött. Most, hogy már oda is figyeltem rá, egyre furább volt, hogy a homok legalább annyira csípi a bőrömet, mintha egy raj szúnyog lenne. Ezt a horgászatot már sötétben, késő éjjel fejeztem be. Ahogy kimásztam a bejáróra, és elkezdtem összepakolni a felszerelésemet, a fejlámpámmal véletlenül rávilágítottam a jobb combomra. Tele volt rátapadt bolharákokkal. Vagyis pár milliméter hosszú, kifli alakú, sárgásbarna, szelvényezett testű, csinos evezőlábakkal mozgó rákocskákkal. Nagyjából így néztek ki, csak fél-egycentisben:Ahogy meglepetésemben jobban rájuk fókuszáltam, észrevettem, hogy ahol a fejüket sejtettem, a bőröm kör alakban erősen ki volt pirosodva, és egy-két helyen némi kiszivárgott vért is láttam. Ahogy önkéntelenül is odanyúltam az egyikhez, kiderült, hogy a bőrömhöz van tapadva. Nem olyan erővel, mint egy kullancs vagy egy pióca, de volt némi érezhető ellenállása, ahogy lesöpörtem a lábamról. A dolog annyira meglepett, hogy gyorsan ledörzsöltem magamról az összeset. A pillanat hevében sajnos eszembe sem jutott fotózni. A rákocskák helyén csinos, kör alakú, piros nyomok maradtak. Másnap felébredve szinte álomszerűnek tűnt ez az egész, amíg a lábamra nem pillantottam. A rákocskák helyén apró sebhelyek borították a lábamat. Ezek közelebbről nézve sokkal inkább tűntek mini harapásnyomoknak, mint szúrásnyomoknak. Annyira sebszerűek voltak, hogy ezen a pont egy héttel később készített fotón még mindig így néztek ki:Amikor harmadjára horgásztam ugyanott, egy idő után megint jöttek a csípések. Az egyik után, ahogy kézzel megdörzsöltem a combomat éppen a vízvonal alatt, le is sodortam róla egy bolharákot, aki gyorsan elúszott.Valami tájidegen, inváziós fajra gyanakodtam, de pusztán olyan alapon, hogy korábban sosem hallottam embervérszívó magyarországi rákfajokról. Horgászat közben az ember amúgy is egyre gyakrabban akad össze inváziós rákokkal Magyarországon, mondjuk jellemzően inkább a több centis, tízlábú fajtákból. Már majdnem tíz éve, hogy tesztelésből elmentünk egy horgász-pákász túrára a Dunába torkolló Sződ-Rákos patakra, ahol rövid idő alatt annyi Amerikából származó, invazív cifrarákot fogtunk, hogy össze tudtunk dobni belőle egy kókusztejes rák curryt. A cifrarák ízre-állagra egyébként homárszintű alapanyag.A bolharák a legkevésbé sem, mégsem hívtam soha ilyen izgatottan a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetet, ahol gyorsan összekötöttek Gál Blankával, a téma szakértő kutatójával. Gál elmesélte, hogy a Balatonban eredendően egyetlen bolharákfaj, a tüskés bolharák élt. Ő:A legtöbb rokon fajhoz hasonlóan ez is lebontó lény, vagyis az algák éselhalt növényi részek mellett szeret elhullott állatok maradványaiból islakmározni. Egy tudósok körében terjedő anekdota szerint vízi hullán is láttak már bolharákokat, vagyis bizonyos körülmények között elvileg nem vetik meg az emberi szöveteket sem.Támad a Killer ShrimpEz az őshonos faj azonban már eltűnt a tóból, mert az elmúlt évtizedekben több inváziós bolharákfaj került a Balatonba, amik kiszorították az őslakót. Köztük a legagresszívabban terjedő a nálunk több évtizede megtelepedett Dikerogammarus villosus, a kétpúpos bolharák, amit angolul Killer Shrimpnek, vagyis Gyilkos Garnélának becéznek, bár nem garnélaféle, csak kábé úgy néz ki, mint egy nagyon pici koktélrák. Nem embert gyilkol, hanem más, hozzá hasonló méretű vízi lényeket, köztük rákocskákat, például az őshonos tüskéseket. A becenevét pedig az a megfigyelt szokása magyarázza, hogy olyan áldozatokat is kinyír a szájszervével, akiket utána nem fogyaszt el.A kétpúpos a Fekete- és a Kaszpi-tengerbe tokolló folyók torkolatközeli szakaszain őshonos, innen terjedt el nyugat felé a Dunán keresztül. Gál Blanka nem hallott még olyan esetről, hogy kétpúpos bolharák “emberre támadt” volna, de a vele folytatott beszélgetés alapján annyi biztosnak tűnt, hogy amik összecsipkedtek, vagyis inkább megrágcsáltak, azok kizárásos alapon valamilyen bolharákfaj egyedei lehettek. A Balatonban nincsenek ezekkel összekeverhető rák- vagy rovarfélék. Azt a hézagos leírásom alapján persze nem lehetett megállapítani, hogy milyen faj egyedei koktéloztak a testnedveimből és sztékeztek a szöveteimből.Gál a kétpúposról azt mesélte, hogy "A D. villosus mindenevő, viszont kísérletes kutatások kimutatták, hogya vízhőmérséklet emelkedésével jobban preferálja az állati szövetet.Több energiára van szüksége, mert gyorsabb az anyagcseréje ilyenkor. Emellett a női ivarú egyedek még jobban igénylik ilyenkor a magasabb energiatartalmú étket, hiszen nekik a reprodukcióhoz (peték létrehozásához) még több energia kell, plusz kisebb a méretük is, ergó kicsivel gyorsabb is az anyagcsere, mint a hím egyedeknél."Hogy bebizonyosodhasson, kik szívták a véremet, a nádi horgászatban általában használt kukorica, csontkukac és giliszta helyett most most én magam lettem a csali. Megbeszéltem ugyanis Gállal, hogy a véremet adom a tudományos kutatásért, és a vízbe állva megpróbálok bizonyító példányokat fogni a lábamról. Ha sikerül, Zamárdiból azonnal át fogok kompozni Tihanyba a zsákmánnyal. De miben szállítsam őket? Gál azt javasolta, hogy ha van otthon, akkor pálinkában, hogy ne bomoljanak el, mielőtt meg tudná vizsgálni őket. Milyen érzés csalinak lenni?Amint ezt megbeszéltük, tíz fokot zuhant a levegő és ötöt a víz hőmérséklete, és süvítve fújt a szél a Balatonon. De egy igazi tényfeltáró horgászt ilyesmi nem tarthat vissza sokáig. Amint leállt a szél, és eltűntek a tarajos hullámok, flamingó barátommal máris ott álltunk a nádfal előtt. A flamingó hátán, a szokásos felszerelések mellett ott utazott egy apró, gondosan kimosott, csavaros kupakos csalitartó dobozka, háromnegyedig megtöltve eperfahordóban borostyánszínűre érlelt törkölypálinkával. Azt nem állítom, hogy 100 százalékosan józan voltam, de legalább buzgott bennem a kutatókedv. A víz nem volt meleg, de legalább átélhettem, hogy milyen érzés lehet a Másik Oldalon állni, és csalinak lenni. Annyit mondhatok, hogy a csalik élete tényleg nem méznyalás. A legjellemzőbb rá az egzisztenciális szorongással vegyes önértékelési zavar. "Mi van, ha nem kellek nekik?" - morogta maga elé a lábam öt perc elteltével. "Mi van, ha egyszerűen félreértettem a közeledésüket? Vagy, ami még sokkal rosszabb, mi van, ha önmagamat is becsapva csak kitaláltam őket? Hogy öncsalással enyhítsem a kozmikus magányt. "Nem voltam messze attól, hogy mindkét lábam az alkoholba meneküljön, aztán a vízbe ölje magát, vagy nyomasztó filmeket kezdjenek rendezni, amikor valami határozottan megcsípte a jobb combomat. Csak nem? Két újabb fájdalmas szúrás valahonnan bokatájról. Az előkészületektől és az izgalomtól kótyagosan emeltem ki a vízből a jobb lábamat. Ember ennyire még nem örült a bőrén tekergőző sárgásbarna vérszopók láttán.Bár összevissza billegtem, a flamingóra támaszkodva sikerült begyűjtenem hét emberevőt. Másnap átvittem őket Tihanyba, hogy Gál pár nap múlva azzal jelentkezzen:"Megnéztem a mintát, amit leadtál: D. villosus mindegyik, és 4 női és 3 hím egyedet sikerült elkapnod."Herman Ottó nem érzett ekkorra boldogságot 1886-ban, amikor A magyar népies halászat mesterszótárának kéziratába éppen azt jegyezte fel, hogy a vágó csík népi elnevezése a picsavágó ugyan, de az ismert csíkfélét Nagy-Dobronyban pinanyaló, Velencze község környékén pinarágó, Berettyó-Ujfaluban ezzel szemben pinareszelő néven ismerik.Ártatlan emberevőkAz élményeim, vagyis a lábszáram állapota miatt többször is emlegettem a vért, de Gál józan tudósként arra figyelmeztetett, hogy"Nem a véredre mennek ezek a lények ám, hanem inkább a bőr szöveteitpróbálják elfogyasztani."De mielőtt bárki elájulna, vagy menekülni kezdene a szabadstrandról, olyan aprócska lényekről és annál is pirinyóbb szájszervekről van szó, hogy ezek az emberevők sosem lesznek a Balaton pirányái.Az a saját élményeim, néhány balatoni horgász elbeszélése, a Gáltól kapott információk, illetve a tengeri esetek leírásai alapján is egészen biztos, hogy a vér- vagyis bőrszövetszomjas rákocskák semmilyen értelemben nem jelentenek veszélyt az emberre, de még kellemetlenséget sem nagyon. Egyelőre úgy tűnik, hogy az átlagos nyaralók észre sem veszik őket: az úszó, játszó, mozgó emberre ugyanis nem tapadnak rá. Csak igen hosszú egy helyben állás után szoktak próbálkozni, ilyesmire meg lényegében csak a lelkes horgászok hajlandók. De nagyrészt ők is guminadrágban vagy mellcsizmában űzik az ipart. Ezentúl én is, de előbb még megpróbálok befutni mint csodacsali.