Pénteken levelet küldött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) intézetigazgatója, Heltai Miklós az egyetem hallgatóinak, és tájékoztatta őket arról, hogy mindannyian kötelesek önkéntes munkában segíteni a 77 milliárdos költségvetésű Vadászati Világkiállítás megrendezését. Az Átlátszó Oktatáshoz eljuttatott levél alapján a felhívás az egyetem minden természetvédelmi mérnök alapszakos, nappali tagozatos hallgatóját érinti a második és harmadik évfolyamban. Az ingyenmunkát a diákok tanítási időben végzik majd el október 4. és 10. között. Az intézetvezető kijelentő módban ír arról, hogy a hallgatók önkéntes szerződést fognak kötni a rendezvényt lebonyolító vállalattal, amely aztán igazolja távollétüket az órákról. Szerepel a levélben az is, hogy a részvétel mindenki számára kötelező. A hallgatók pénzt nem kapnak, csak ebédet és ásványvizet, és mindannyiuknak meg kell jelenniük a szeptember 14-én esedékes első, eligazító napon is. Az intézetvezető a levél végén egyértelműsíti, hogy ez a munka csak nevében önkéntes, valójában “Mindenki részvételére feltétlenül számítunk!”Aligha törvényes, ha egy felsőoktatási intézmény arra kötelezi a hallgatóit, hogy tanítási időben (bármilyen juttatás nélkül) az egyetemen kívül munkát végezzenek. Talán ennél is nagyobb talány, hogy a gigantikus, az elmúlt négy év során 77 milliárdos költségvetéssel megtartott vadászfesztivált szervező cég hogyhogy épp a rendezvényen közreműködő alkalmazottak megfizetésére nem szán pénzt. (Átlátszó Oktatás)
444 a kommenteren - 444
Egyetemistákat köteleznek „önkéntes munkára” a Vadászati Világkiállításon