Pénteken indul a Zapad 2021, egy nagyszabású orosz hadgyakorlat, amiben szárazföldi csapatok, hadihajók és a légierő is részt vesz, és egy NATO-val kirobbant konfliktust modelleznek vele. A várható kerettörténet szerint egy nyugati ország szeparatista mozgalmak támogatásával konfliktust provokál ki az orosz érdekszférában, ezt az orosz csapatok leverik, mire a NATO beavatkozik, regionális háború tör ki, a nyugatiak légicsapásokkal jönnek, de Oroszország ellentámadást indít, nukleáris fegyvereket is bevet, és megnyeri a háborút. Ezt próbálják majd el, rengeteg katona és sok technika mozgatásával. A gyakorlatot részben Fehéroroszországban tartják majd. Az orosz - amerikai befolyási zóna határán rendszeresek a katonai gyakorlatok, idén tavasztól nyár közepéig a NATO rendezett egymás után számos kisebb gyakorlatot, többek között Magyarországon, a Balkánon és a Balti-tenger környékén is, Defender Europe néven. A Zapad időben koncentráltabb, a legfőbb akciók egy hétre sűrűsödnek, egyszerre jóval több katona vesz részt rajta, és szintén nagy területen vonulnak fel hozzá, Kalinyingrádtól Nyizsnyij Novgorodig számos helyszínen, de a kilenc nagy felvonulási központból öt Fehéroroszországban lesz. Négy éve nagy izgalom volt ebbőlAz orosz hadseregnek minden évben van egy kiemelt, nagyon komoly hadgyakorlata, amely keletről nyugat felé vándorol: a távol-keleti Vosztok (Kelet) nevű gyakorlat után következik a Centr (Közép), majd a Kavkaz (Kaukázus), és végül a Zapad (Nyugat), aztán négy év után kezdik elölről. Utoljára tehát 2017-ben rendezték meg a Zapadot, és már akkori is fontos helyszín volt Fehéroroszország. A négy évvel ezelőtti gyakorlat előtt a nyugati és az ukrán sajtóban nagyon sok cikk jelent meg arról, hogy a Zapad nagyon veszélyes: lehet belőle invázió Ukrajna ellen, elfoglalhatják közben az oroszok Fehéroroszországot, vagy megtámadhatják az egyik balti államot. Most ennél sokkal visszafogottabbak a katonai és a politológiai elemzők. Amikor tavasszal az orosz hadsereg csapatokat vont össze a lázadó kelet-ukrán megyék határán, akkor sokkal nagyobb volt az izgalom, mint most. A nyugati visszafogottság egyik oka, hogy nem érkeznek az orosz nyomulás miatt aggódó jelzések Fehéroroszországból. Négy éve a fehérorosz diplomácia még azt sugallta, mintha a minszki vezetés csak kényszeredetten, az orosz nyomás alatt görnyedve venne részt ímmel-ámmal a hadgyakorlatban. Az akkori jelzések az oroszokat agresszív színben tüntették fel, de most egyáltalán nincsenek ilyen híresztelések.Az akkori fehérorosz kavarás mögött az volt, hogy Lukasenka igyekezett minél drágábban adni az együttműködését az orosz vezetésnek, és hogy srófolja a szövetsége árát, rendszeresen gesztusokat tett a nyugati világ felé is. Egyensúlyozása némileg hasonlított ahhoz, amit ukrán kollégája, Viktor Janukovics művelt 2014 februári elüldözéséig: alapvetően Moszkvára figyelt, de kacsingatott a Nyugat felé is, hogy növelje a mozgásterét. Az egyik legjelentősebb ilyen lépése volt például, hogy nem engedte az orosz hadseregnek, hogy állandó katonai bázist létesítsenek Fehéroroszország területén. 2016-17-ben éppen komoly vitája volt az orosz kormánnyal a gáz áráról, úgyhogy már csak ezért is igyekezett félig-meddig nyitottnak mutatkozni a Nyugat felé is. Mostanra a helyzet alapvetően megváltozott: a 2020 augusztusi elnökválasztást követő tüntetéshullám erőszakos leverése óta nem tud már érdemben alkudozni Moszkvával. És Fehéroroszországra sem úgy tekint már a külvilág, mint egy óvatosan ingadozó diktarúrára, hanem mint Oroszország nyugati nyúlványára. Moszkva sem Lukasenkára építene márLukasenka sosem volt nagy kedvence az orosz kormánynak, sokszor követelőzött, és mindig igyekezett megkérni az árát annak, hogy az orosz hadsereg potenciális felvonulási területének, és külső védelmi vonalának tekinthesse Fehéroroszországot. A 2020-as elnökválasztás előtt több Lukasenka ellen indulni készülő jelöltet is Oroszországból pénzeltek - őket végül eltiltották az indulástól, volt közülük olyan is, aki Oroszországba menekült. Mindazonáltal azt se bánták Moszkvában, hogy Lukasenka mindenáron maradni akart, mert minél erőszakosabban lépett fel hatalma megőrzéséért, annál inkább lehetetlenné vált, hogy tárgyalóképes maradjon a Nyugat szemében.Amikor Lukasenka elcsalta a választást, és tömegtüntetések, sztrájkok kezdődtek ellene tavaly nyár végén, akkor az oroszok nagyon fontos segítséget nyújtottak a diktátornak. Volt néhány nap, amikor komoly kockázatot jelentett, hogy a belügyi és katonai vezetésből többen is dezertálnak, és az erőszakszervezetek nem verik tovább az utcán tüntetőket. Ekkor kulcsfontosságú volt - a mostanra elkészült elemzések alapján - hogy orosz tanácsadók jelentek meg a fehérorosz fegyveres testületeknél, akiknek feltűnése világos üzenet volt az ingadozó fehérorosz főtisztek számára: nincs esélye a váltásnak, Moszkva letette a garast Lukasenka mellett. Az ellenállást Fehéroroszországban sikerült megtörni, Lukasenka stabilizálta a hatalmát, az ellenzéki vezetők elmenekültek az országból vagy börtönben vannak. A diktátor teljesen elvágta magát a Nyugattól, így azóta megbonthatatlan orosz-fehérorosz barátságról beszél. Ugyan továbbra is azt állítja, hogy nem engedi állandó orosz katonai bázis telepítését az országba, de a valóságban van már ilyen: hivatalosan kiképzőközpontnak nevezik, de orosz katonai repülők állomásoznak benne, közel a lengyel határhoz. A Ryanair gépének elrablása óta a nyugati kapcsolatok még tovább romlottak, a súlyos szankciók nyomán Fehéroroszország gazdasági szempontból is jobban az oroszokra szorul, mint valaha. A fehérorosz gazdaság életképessége alapvetően függ most már a nagyon olcsó orosz gáztól - jelenleg az európai ár harmadánál is kevesebbet fizetnek a Gazpromnak. Cserébe Kreml-közeli üzletemberek igyekeznek felvásárolni a belarusz állami vállalatok leginkább életképes darabjait, illetve az orosz kormány a saját jogrendjének átvételét erőlteti egyre több területen. Ha a két ország formális egyesülése nincs is napirenden, összefonódásuk jelentősen felgyorsult az elmúlt évben. Az oroszok tehát jobban magukhoz vonták Fehéroroszországot mint a Szovjetunió felbomlása óta valaha, de ennek ellenére sem akarják megtartani Lukasenkát. Népszerűtlensége túl nagy kockázatot jelent a Kremlnek. Nem akarják Moszkvában, hogy a tavaly augusztus óta tartó terror az oroszokra égjen, és elnyomóként tekintsenek rájuk. Úgyhogy Putyin orosz elnök már tavaly ősszel felvázolta a tervét Lukasenkának a hatalom átadásáról, amikor Szocsiban találkoztak. Legalábbis a legtöbb elemző így értékelte a találkozó utáni bejelentést arról, hogy Lukasenka új alkotmányt akar, amiben korlátoznák az elnöki hatalmat. Ez komoly fordulat, hiszen 1996-ban még arról rendezett népszavazást, hogy erősödjön meg az elnöki hatalom. Új alkotmány, új pártok, orosz forgatókönyvA terv alapján Lukasenka méltósággal távozhatna, és ez már 2022-ben megtörténhet. Egy új alkotmányt kapna Fehéroroszország, amely jelentősen visszanyesné az elnök szinte korlátlan hatalmát, és a mostaninál sokkal több hatáskört adna a parlamentnek. Kiszivárogtak olyan tervek a Kremlből, amelyek szerint az orosz kormány elkezdene pártokat szervezni Fehéroroszországban, hogy az alkotmánymódosítás után új választásokat lehessen tartani, ahol a szabad választás illúzióját élhetnék át a polgárok. A választás után a tervek szerint Lukasenka visszavonulna. Erre utalt is augusztus eleji, 8 óra 15 percen át tartó sajtótájékoztatóján, amikor azt mondta, hogy készen áll "nagyon hamar" távozni az elnöki székből. Ha Lukasenka valóban menne, az elmúlt egy év terrorjára alapozva építkezhetne az utódja. Fehéroroszországban ugyanis nem indulhat választott tisztségért olyan ember, akinek priusza van, márpedig az elmúlt egy évben lényegében mindenki kapott valamilyen büntetést, aki ellenzéki aktivitást fejtett ki. Legalább 30 ezer, más becslések szerint inkább 50 ezer ember ellen indítottak rendőrségi eljárást politikai okokból. Ez biztosítja, hogy egy új, parlamentáris rendszer bevezetése esetén se tudjanak szervezkedni azok, akik a 2020-as tüntetések vezéregyéniségei voltak.